Majdnem a duplájára nőtt az orvosok fizetése

Egy kezdő orvos bére 255 ezerről 481 ezerre, egy 26 éve dolgozóé 529 ezerről 1,2 millióra emelkedett.

 

2021. február 3., 17:18

Szerző:

Ezekben a napokban érkezik meg az orvosok számlájára a megemelt bér; a mostani emelés egy több évig tartó átfogó, béremelési program első állomása - közölte az Emberi Erőforrások Minisztérium.

Mint írják: az orvosok bére két év múlva átlagosan két és félszeresére emelkedik, ami egyben a hálapénz kivezetésére is megoldást jelent. 

Januártól egy kezdő rezidens eddigi 255 ezer forintos keresete 481 ezerre emelkedett, 2023-ban pedig már 687 ezer forintra nő. Egy 26 éves jogviszonnyal rendelkező orvos a tavalyi 529 ezer forint helyett ezentúl 1 millió 256 ezer forintot kap, 2023-ban pedig már 1 millió 794 ezer forint lesz a fizetése. A gyakorlati időt figyelembe vevő orvosi béremelés érinti valamennyi alkalmazottként dolgozó orvost, szakorvost, fogorvost, és gyógyszerészt.

A tárca emlékeztetett, a kormány 2010-től kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozókat, a legnagyobb arányú bérnövekedés ebben az ágazatban zajlott, és idén, elfogadva a Magyar Orvosi Kamara javaslatát, "minden idők legnagyobb orvosibér-emelését" hajtják végre.

Közölték azt is, hogy az ápolóknál is jelentős béremelési program zajlik. 2022-re egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni annak, amennyit 2016 előtt keresett. Az elmúlt négy évben minden évben emelkedett az ápolók bére, tavaly kétszer is volt béremelés: 2020. januárjától 14 százalékkal, novembertől pedig újabb 20 százalékkal emelkedett az ápolók bruttó bére. Az ápolói béremelési program következő állomása 2022. januárjában lesz, amikor további 30 százalékkal emelkedik a bérük. (MTI)