Magyarország nagy részében a szavazók több mint felének érettségije sincs

2017. december 18., 07:44

Szerző:

Magyarország 19 megyéjéből 11-ben a felnőtt emberek több mint felének nincs érettségije – írja a KSH nyomán a G7. A portál cikke azt az hízelgőnek számító adatot árnyalja, amely szerint országos szinten a magyarok 55 százaléka rendelkezik érettségivel. Bár Budapesten a felnőttek 76,4 százaléka befejezte a középiskolai tanulmányait,

Nógrád megyében csak a 42,8 százalékuk, 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a 43,4 százalékuk,

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a 43,6 százalékuk,

Tolna megyében a 43,8 százalékuk,

Bács Kiskun megyében a 44,0 százalékuk

Békés megyében a 45,6 százalékuk

mondhatja el ugyanezt magáról. (A teljes térképhez ide kattintsanak.)

Fotó: MTI/Balázs Attila

Budapest mögött a legtöbb érettségivel rendelkező választópolgár

Pest megyében (58 százalék),

Csongrád megyében (56,4 százalék)

és Győr-Moson-Sopronban (52,7 százalék)

él. Egyébként amíg 1949-ben Magyarország lakóinak a 94,9 százaléka csak nyolc általánossal rendelkezett, 2016-ban már csak a felnőttek 26,4 százaléka rekedt meg ezen a végzettségi szinten. Ami pedig az összképet illeti, a tavalyi 55 százalékhoz képest 2011-ben a magyarországi felnőttek 49 százalékának volt érettségije.