Magyarország legmodernebb papírgyárát nyitotta meg a Vajda-Papír

2018. november 22., 15:07

Szerző:

A 15 milliárd forint összértékű, illetve 15 hónapig tartó beruházás során elkészült új gyáregységet Varga Mihály és Vajda Attila adta át kiemelt partnerei beszállítói és a beruházásban résztvevő vállalatok vezetői jelenlétében Dunaföldváron. Hazánk legmodernebb higiéniai-alappapír gyártó és feldolgozó üzeme több mint 100 új munkahelyet biztosít a régióban. A magyar vállalat több mint 20 országba exportálja termékeit, 2013 óta Norvégiában is külön gyáregységük működik, valamint kiemelt figyelmet fordítanak a környezetkímélő technológiák használatára.

Varga Mihály pénzügyminiszter részvételével ünnepélyesen megnyitotta a Vajda-Papír Kft. Magyarország első és egyetlen higiéniai háztartási papírtermékeket előállító integrált gyáregységét ma délelőtt Dunaföldváron. A beruházást a Magyar Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásai közé sorolta, és a Nagyvállalati Beruházási Támogatási programban 4,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette. Az összesen 15 milliárdos beruházás több mint 100 új munkahelyet teremtett az első ütemben.

„A külföldi gyártás mellett mostantól hazai környezetben is képesek vagyunk az alappapír előállítására. A papír legmagasabb feldolgozottságának elérése hosszú évek óta kiemelt célunk volt” - fogalmazott a megnyitón Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója.

Magyarország legnagyobb és Közép-Európa egyik legnagyobb, 180 ezer négyzetméteres területen épült 26 ezer négyzetméteres higiéniai-alappapír gyártó egysége 15 hónap megfeszített munka után készülhetett el.

„Valódi sikertörténet a miénk, hiszen 20 évvel ezelőtt egy garázscégből indultunk, ma pedig megnyitjuk az ország legkorszerűbb papírüzemét, valamint megalapozzuk a további fejlesztéseinket is. A számok impozánsok, azonban ezek mögött sokkal több minden van. Például több mint 100 új munkahely, ami ennek a gyárnak köszönhetően jön létre. És a példa is, hogy ma tényleg érdemes kitartóan dolgozni, mert számunkra, magyar vállalkozóknak számtalan lehetőségünk van, ami után korábban csak vágyakoztunk. Egy álmot építünk!” - mondta Vajda Attila.

Az új gyárban a beérkezett cellulózt előbb alappapírrá, majd késztermékké konvertálják. A hazai piac ellátása mellett a dunaföldvári gyár termékeit Skandináviába, a Baltikumba és Közép-Kelet-Európába

exportálják több mint 20 különböző országba. A vállalat hazai feldolgozókapacitása ezzel a beruházással több mint 100 ezer tonnára nő, ami mind a jól ismert Ooops! termékek, valamint a nemzetközi viszonylatban is értékesített sajátmárkás termékek további töretlen fejlődését teszi lehetővé – az Ooops! termékek piaci részesedése a közép-kelet-európai és a skandináv régióban is folyamatosan növekszik.

– Cégünknek több mint 100 olyan munkatársa, ha úgy tetszik családtagja van, akik több mint 10 éve velünk dolgoznak. Mi is családi vállalkozásként indultunk, és örömünkre szolgál, hogy üzemeinkben egyre több családnak – férj, feleség, gyerekek – tudunk munkát biztosítani. 500 ember több üzemben és immár több országban láthatja nap mint nap, hogy kitartással, szorgalommal és tisztességesen is lehet boldogulni. Hiszünk abban, hogy magyar gyártóként Magyarországon gyártott termékekkel, a legnagyobb kereskedelmi láncokkal együttműködve további közös sikereket érhetünk el a jövőben.

A Vajda-Papír Kft. elhivatott a magyar háztartások legmagasabb szinten való kiszolgálásáért. Azért dolgozunk minden nap, hogy termékeink maximálisan megfeleljenek a magyar vásárlók igényeinek – jelentette ki Vajda Attila.

A Vajda-Papír Kft. hazai gyártásban immár 100 ezer tonna higiéniai papírterméket tud előállítani. Egy átlagos magyar család évi 8 kiló higiéniai papírterméket használ el – 12,5 millió ember higiéniai papírszükségleteit tudják ellátni. A vállalat honi beruházásainak összértéke az elmúlt közel húsz évben 30 milliárd forint volt, míg a skandináv területen 2013 és 2018 között 15 millió eurós beruházást végeztek el. A gyár által felhasznált fa alapanyag tudatosan, ipari felhasználásra telepített erdőkből származik, és a gyártás során felhasználandó víz mennyisége is jóval kevesebb, mint korábban volt.

Vajda Attila a megnyitón hangsúlyozta: a hazai építkezés és fejlesztés nem áll meg. A közeljövőben a

most megnyíló gyár első üteme mellé egy hasonló nagyságú épületet terveznek felépíteni – a Vajda-Papír Kft. dunaföldvári üzeme ezután 300 embernek tud majd munkát adni a régióban.

A vállalatról röviden

Vajda Attila és Vajdáné Csata Szilvia főállásuk mellett megvásárolták, és egy bérelt garázsban üzembe állították az első – toalettpapír gyártására alkalmas – gépet 1999-ben. Mindössze egy termékkel léptek a piacra, de a kedvező fogadtatásnak és a növekvő igényeknek köszönhetően a gépparkot hamarosan bővítették.

Az alapítók 2001-től teljes erővel a vállalkozás fejlesztésébe vetették magukat. Konyhai papírtörlő és toalettpapír gyártására alkalmas nagy kapacitású gépsort vásároltak és a termékkínálat is dinamikus növekedésbe kezdett. 2004-ben a meglévő berendezések modernizálásán túl a géppark új, nagy teljesítményű berendezésekkel egészült ki. Négy évvel később a szétszórtan működő termelőegységeket zöldmezős beruházásban vonták össze. 2011-ben megalakult az első külföldi iroda Romániában. 2013-ban már a norvégiai Drammen-ben üzemelő papírgyár megvásárlása, integrálása és fejlesztése volt a következő jelentős lépcsőfok, így ezzel együtt a Vajda Papir Scandinavia A.S. megalapítása is. 2014 nyarán adták át a Vajda-Papír Kft. 1,8 milliárd forint értékű kapacitásbővítő nagyberuházását, amely tekercses termékek gyártása terén nyitott új távlatokat a vállalatnak. 2018. november 9-én a vállalat egy újabb zöldmezős beruházással nyitotta meg Magyarország legnagyobb kapacitású és legmodernebb integrált higiéniai papírgyárát Dunaföldváron.