Magyarország jobbik arca
Akad köztük jómódú vállalkozó, de olyan is, aki alig ötvenezerből él havonta. Van itt egyetemista és külföldre szakadt magyar, de arab származású gíroszos is. Egy a közös bennük: napról napra ők segítenek a pályaudvarokon összegyűlő menekültek ezreinek. Civil önkénteseket mutatunk be.
Matyasovszky-Németh Márton
– Egyik este odajött hozzám hét fiú Nigériából. Gépészmérnök-hallgatók voltak, mind mutatták az egyetemi papírt, az igazolást az elvégzett félévekről. Menekülniük kellett, mert a Boko Haram sorozatban rabolta el az évfolyamtársaikat. Azt mondták, szívesen itt maradnának folytatni a tanulást. Mit felelhettem volna? Annyit tanácsoltam, csekkoljanak ők is be a kijelölt táborba.
Márton négy nap kivételével már öt hete minden estéjét a Nyugatiban töltötte. Egyetemista, jogot hallgat, több barátja, évfolyamtársa is segít a pályaudvaron. Márton ügyvéd semmiképp nem akar lenni, talán egy civilszervezetnél vagy – más politikai környezetben – a közigazgatásban, a külügyben helyezkedne el. Laikus katolikus közösség önkénteseként egy ételosztás során, véletlenül csöppent a pályaudvari világba, s itt ragadt. Esti koordinátor lett, hattól éjjel 1-2-ig van szolgálatban. Egyedül attól tart, hogy ha megkezdődik az őszi szemeszter, nem fog tudni ennyi időt a zónában tölteni.
– Mindig csak öt percre előre tudunk tervezni. De a pályaudvari szubkultúra sok tagja segít: a targoncás szól, ha elkóborol egy gyerek, Gyula, a kétméteres hajléktalan szemetet szed, legutóbb meg azon aggódott, bírja-e a kicsik gyomra a tejcsokit.
S hogy miért van itt?
– Mert ember vagyok, és itt más bajba jutott emberek vannak, akiknek segíteni kell. Ennyire egyszerű.
