Magyarország elképesztően le van maradva a humán készségek oktatásában

– Honnan jön az együttműködés gondolata?

– Greskovits György (Milestone): A Romver másfél éve helyet keresett, és örömünkre hozzánk költöztek. Mivel izgalmasnak találtuk egymás munkáját, már akkor éreztük, hogy szeretnénk valamit közösen csinálni. Ezzel párhuzamosan nálunk lett egy ösztöndíjkeret arra, hogy roma fiatalokkal foglalkozzunk, a Romver pedig a Roma Oktatási Alaptól kapott támogatást egy középiskolásoknak szóló programra.

– Dinók Henriett: Még az előző vezetés alatt költözött át a Romaversitas a Milestone Intézet Bajza utcai központjába. (Daróczi Gábor 2008-tól idén februárig vezette a Romvert – A szerk.) Én új igazgatóként, párhuzamosan a roma középiskolásoknak szóló programunk elindításával kezdtem meg az egyeztetést a közös együttműködés elmélyítéséről a Milestone vezetőivel.

– Ez azért is fontos, mert a Romver mostanáig jellemzően csak a felsőoktatásba bejutott roma hallgatókkal foglalkozott.

– D. H.: Tavaly krízishelyzetbe kerültünk, nem tudtunk ösztöndíjat adni a diákjainknak, új stratégiai irányokat kellett kijelölnünk.

– Ez az ösztöndíj egyik kulcseleme volt a hátrányos helyzetből induló hallgatók támogatásának.

– D. H.: Nagyon megcsappant az adományozói kör, és a fő támogató, a Roma Oktatási Alap is új programokban kezdett gondolkodni.

– Magyarországon romaügyekben reménytelen új adományozói kört találni?

– D. H.: Mi mindig valamilyen nemzetközi pénzre támaszkodtunk, volt valamennyi magánadományozónk, főleg kis- és középvállalkozások, időnként pedig felbukkant egy-egy nagyobb támogató. Nem hiszem, hogy lehetetlen volna adományozót találni, de szemléletváltozásra volt szükségünk. Újra kellett építenünk a szervezetet, új stratégiai irányokat kellett keresni, és úgy haladni tovább.

– A kormány 2010 óta szűkíti a társadalmi mobilitási csatornákat. Ennek egyik következménye, hogy a Romver, ahová öt-tíz éve még túljelentkezés volt, nem tud felvenni hallgatókat, hiszen nem jutnak el a felsőoktatásig a hátrányos helyzetű roma tanulók.

– D. H.: A helyzet ennél összetettebb. Korábban akkor kerültünk a hallgatók életébe, amikor ők már felvételt nyertek a felsőoktatásba. Az előző vezetés alatt többször körbekérdeztük a diákjainkat, hogy szegregált körülmények között voltak-e kénytelenek tanulni. Többnyire nemmel válaszoltak. Ezért is adtam az arcomat korábban egy olyan kampányhoz, amelynek a mottója az volt, hogy szegregált iskolából nincs út a felsőoktatásba. Most azt látjuk, hogy vannak olyan középiskolás diákjaink, akiknek az általánosban meghatározó élménye volt a szegregáció. Mostani középiskolásaink többsége 11-12.-es, de van 23 éves diákunk is, mert az a célunk, hogy azok is bekerülhessenek a programunkba, akik már leérettségiztek ugyan, de újra le akarják tenni a vizsgákat az egyetemi felvételijük miatt. Nehéz megmondani, hogy azok a diákok, akik nem fértek hozzá a minőségi oktatáshoz, nélkülünk eljutnának-e az egyetemre, mert gyakran érezzük a tudásukon, a kompetenciáikon a komoly hátrányokat. Van egy kivételesen tehetséges diákunk, aki az általános iskola nagy részében szegregált osztályba járt. Kiderült: nem voltak magyarórái, nyolc évig nem tanult magyart. Önerőből érettségizett le. Nem lett kitűnő, és azért jelentkezett hozzánk, mert javítani szeretne.

– A Romver a közoktatás hiányosságait próbálja pótolni. A Milestone is a közoktatás diszfunkcióit próbálja helyrehozni, hogy diákjai sikerrel folytathassák tanulmányaikat külföldi egyetemeken.

– G. Gy.: Mi is számos kihívással találkozunk, holott ahonnan mi merítünk, az a magyar középiskolai oktatás csúcsa. Tény, hogy matematika és természettudományok terén a legjobb magyar iskolák nemzetközileg is magas szintű tudást adnak át. Ez azt bizonyítja, hogy a lexikális tartalmak túlsúlyát egy jó tanár képes ellensúlyozni. Sokkal nagyobb hiányokat látunk a humán és a társadalomtudományi képzéshez kapcsolódó készségekben. A szövegértés, a kritikus gondolkodás, a szövegalkotás és az esszéírás terén elképesztő a lemaradás a nemzetközi színvonalhoz képest. Magyarországon definiálatlan, hogy mi a keretrendszere egy jó esszének, mitől jó egy szöveg. Az angoloknál úgy gondolják: az író a felelős azért, ha az olvasó nem érti a szöveget, a magyaroknál pedig azt, hogy az olvasó. Ezért az angol esszéírási rendszerben végiggondolják az érveket, azok sorrendjét, megvan a konklúzió helye a szövegben. Így idehaza az a legnagyobb kihívás, hogy a diákok miként strukturálják a gondolataikat. Mindez elvezet a kritikus gondolkodás hiányáig.

– Ez az, amit a magyar oktatási rendszerben kiölnek a gyerekből, amint beül a padba. Aki kérdez, fekete pontot kap.

– G. Gy.: Igen, de azért vannak adottságok is, amelyek korlátozzák a tanár lehetőségeit. Például nem mindegy, hány gyerek van egy osztályban, vagy mennyi időt vesz el a tantervben előírtak átadása. Nekünk kiváltságos a helyzetünk abból a szempontból, hogy önerőből sikerült olyan intézményi feltételeket teremtenünk a Milestone-ban, aminek következtében nem kell megküzdenünk azokkal a mindennapi problémákkal, amik a magyar pedagógusok többségének munkáját megnehezítik. Sokat köszönhetünk nekik is, hiszen oktatási programunk a középiskolai tanárok munkájára épít, a sikerek pedig közös eredmények: a tanár, a diák és a Milestone együttes hozzájárulásából tevődnek össze.

– D. H.: A kritikus gondolkodás elsajátítása nagyon fontos része a programjainknak, hiszen egy öntevékeny, felelősségteljes roma közösség, illetve roma középosztály kialakulásához akarunk hozzájárulni. A Milestone célja is ez. Mindketten építünk, de nem falakat egymás közé.

– A Milestone programjaiban roma és nem roma diákok is találkoznak: az ilyen találkozások fájóan hiányoznak a közoktatásból.

– G. Gy.: Oktatási és közösségépítő programunkban prioritása van annak, hogy a társadalmi különbségekről is tanuljanak a diákok. Csak a mostani tanulmányi időszakban tizenöt olyan modult hirdettünk meg, amely érinti a szegénység, a társadalmi réteg, az etnikum kérdéskörét. Teljesen más a tanulási folyamat, amikor ezt az ember személyes kapcsolatokon keresztül, élményekkel tudja társítani, nem csak absztrakt módon. Diákjaink önkéntes munkát is vállalnak, többen épp a Romaversitasnál. A Milestone diákjai így egyfajta „testvérszerepben” állnak egy-egy roma ösztöndíjas mellé. Ennek szemléletformáló hatása van. Ha a változáshozók közösségét szeretnénk építeni, akkor semmi sem fontosabb, mint hogy tagjaik társadalmilag érzékenyek legyenek.

– D. H.: A Romver mindig is arra a közösségre építkezett, amelyben az ember megélheti az identitását. Én öregdiák is vagyok, s a szakmai segítségen túl a legnagyobb támogatás számomra az volt, hogy bekerültem egy közösségbe, ahol biztonságban éreztem magam.

– G. Gy.: Nálunk majdnem minden mentor külföldi egyetemre járt, hazajött, és most közvetett vagy közvetlen módon megpróbál hatni arra, hogy társadalmi változások menjenek végbe Magyarországon. Tisztában vagyunk vele, hogy mindez nem valósulhat meg egyik pillanatról a másikra, de mi kineveljük azokat a szereplőket, akik öt-tíz év múlva aktívan hozzájárulnak a hatás növekedéséhez. Egy-egy személy meghatározó ebben a folyamatban. Henriett számomra olyan példa, aki jelzi, miért is fontos ezt csinálni.

– D. H.: Összesen harminc diák tartozik a Romaversitashoz, és öt-tíz közös diákunk lesz a Milestone-nal. Az egyik hallgatónktól megkérdeztem, mit szeret a legjobban a Milestone-ban. Azt mondta, itt arról beszélgethet, amiről szeret.

– A Romvernél elég durván éreztették hatásukat a közoktatás átalakításának negatív következményei, illetve az egyre súlyosabb szegregáció. Lényegében elfogytak a felsőoktatásba jelentkező roma hallgatók.

– G. Gy.: Amikor megnyitottuk az ösztöndíjprogramunkat, akkor jól átgondolt stratégiát követve is meglehetősen nehéz volt potenciális jelentkezőket találni, még úgy is, hogy felvettük a kapcsolatot és konzultáltunk roma diákokkal foglalkozó más magyarországi szervezetekkel is.

– D. H.: A Facebookon is megpróbáltunk elérni középiskolás roma fiatalokat, de már az első lépésnél elakadtunk: hol találjuk meg ezeket a gyerekeket? Nincs rá válaszom. Sokfélék a diákjaink. Van, aki egy Debrecen melletti kistelepülésről jött, ahol a biodrog már mindenkit elért, de vannak budapesti gimnáziumi tanulóink is, akiknek a szülei már diplomások. Nekünk nagyon fontos, hogy aki a diákunk lesz, tovább akarjon tanulni. Elmentem egy agglomerációs tanodába. Ott azt mondták, a gyerekekben soha nem merült az fel, hogy továbbtanuljanak, mert ahogy elérik a 16 éves kort, elkezdenek dolgozni. Csak sok-sok beszélgetéssel tudjuk ezeket a diákokat megszólítani, amihez rengeteg energia kell. Nem könnyű megmutatni egy számukra ismeretlen utat, amely nem az OKJ-s szakmaszerzésről szól, hanem az egyetemről.

– G. Gy.: Ez ismerős helyzet: 2010-ben, amikor a Milestone megalakult, azt mondtuk a középiskolásoknak, hogy vannak megcélozható külföldi egyetemek. Kevesen hittek benne és önmagukban. Most már természetesnek veszik, hogy mennek. Ez a horizonttágítás, a határáttörés élménye. És akkor fog igazán működni, ha beindul a hálózatosodás: a kapcsolatok maguk hozzák majd az újabb és fiatalabb roma és nem roma tehetségeket, akik át akarják törni a határokat.

– D. H.: Ez így van: idén olyanok is jelentkeztek a programra, akiknek a testvérei romveresek voltak, és olyanok is, akiknek pedig a szülei.

– Hogy néz ki a tanév?

– G. Gy.: A Romver alapvetően érettségire készít föl, a Milestone-ban a középiskolai szintet meghaladó tárgyakkal, témákkal és problémákkal foglalkoznak a diákok. A kettő közt van egy köztes szintet megcélzó program, amely hidat képez közöttünk.

– D. H.: Ez azért is szükséges, hogy ne sokkoljuk a fiatalokat. A mi diákjainkra oly jellemző önbizalomhiány első generációs értelmiségi probléma.

– G. Gy.: A közös tehetséggondozó program főként az angol nyelvre és a készségfejlesztésre fókuszál, kiemelten foglalkozunk szövegértéssel, esszéírással és problémamegoldással. Nem egyszerűen nyelvi órákról van szó, arra törekszünk, hogy minél többféle impulzus érje a diákot. Nemzetközi példákon keresztül foglalkozunk olyan problémákkal és jelenségekkel, mint az egyenlőtlenség, a szegregáció és a bűnözés, vagy éppen az oktatás kérdésén keresztül próbálunk válaszokat adni állam és politika mibenlétére, miközben a folyamatokba történő társadalmi beavatkozás bürokratikus eszközeit és lehetőségeit is megvizsgáljuk. Reményeink szerint a diákoknak így nemcsak a készségeik fejlődnek, hanem elsajátítják az alapjait annak, hogyan gondolkodjanak kritikusan a társadalomról.

– És hogyan tartják itthon a tehetséges diákokat?

– G. Gy.: A következő ötéves tervünk a visszahívásról szól. Úgy véljük, a külföldi tanulás csak az első nagy lépés, és most azon gondolkodunk, miként lehet olyan intézményt építeni, amely visszafogad.

– D. H.: Van egy közös diákunk, aki elmondta, külföldön akar tanulni, de a jövőjét Magyarországon képzeli el. De nézzen csak ránk! Én Kanadában tanultam ösztöndíjjal, ott éltem, Gyuri pedig Nagy-Britanniában végezte közép- és felsőfokú tanulmányait. Mégis itthon akarunk áttörést elérni.