Magyar ugar Görögföldön
Nem mondom azt, hogy az ember kifejezetten készülne rá, sőt egyenesen trenírozna arra, hogy rövid időre kiszabadul a magyar ugar mocsarának rögvalóságából (hah!), de már kis idő elteltével is nagyon lehet azt élvezni. Mármint azt, hogy külföldi nyaralás alatt a mondott emberfia nem hall gyurcsány-orbánozásról, nem látja alacsonyan szállni a turult és mélyenszántani a konvergencia programot. Nem részesül a közéleti acsargás napi dózisából, nem tanúja a Na, ma ki lopott többet? című játéknak – egyáltalán kimarad ebből a züllött, korrupt, nyomasztó izéből, amit (normális üzemmódú) magyar közéletnek tartunk. No, de külföldön időzve is részesülhetünk komoly önismereti továbbképzésben; a magyar jellem és néplélek rejtett sajátosságaira derül fény, amint hazánkfiai idegen földre teszik a lábukat.
Tanulságos is az: találkozni megannyi po(r)tyázó magyarral külhoni nyaralás alkalmával.
Nekem ez az élmény egy igazán idilli görög sziget csendes, nyugodt és békés apartmanjában adatott meg. A hely addig volt csendes, nyugodt és békés (görög az maradt, azt nem tudták elrontani), míg be nem bőgtek oda számottevő benzingőzt eregetve és éktelen zajt csapva vasparipáikon a magyar három (ulti)királyok. Hogy honfitársaim főként ultiban királyok, az abból derült ki, ahogy a szálláshely erkélyén nagyjából éjjel 12 magasságában vasreszelékkel táplálkozó orangutánok hangján üvöltözték, hogy mit is csinálnának ők a terített betlin a Fedáksárival.
Motorjaikat természetesen úgy parkírozták le a szálloda előtt, hogy a többi vendégnek bonyolult akrobata mutatványokat kellett bemutatnia a kapu megközelítésekor. Mellesleg az imént nem véletlenül használtam az általam eléggé elcsépeltnek gondolt vasparipa kifejezést, a mi honfitársaink ugyanis nem egyszerűen motoroztak, ők a nagy lovas nép mai leszármazottaiként valósággal megülték a motort. Amúgy is leginkább látszani szerettek, betölteni a teret.
A kavicsos tengerparton a vízbe jutást megkönnyítendő egy vaskorlát állott, amit mindenki rendeltetésszerűn használt. A mi jó triumvíreink azonban úgy látták jónak, hogy letelepszenek a korlátvasak tövébe, szemben az ernyők alatt álmélkodó napozókkal. Kézben a sör (azt talán említeni sem kell, hogy a kiürült doboz a tengerben landolt), másikban a cigaretta, hangerőpotméter fölnyomva… Na, gondolhatni, hová is navigálták a korlátnál próbálkozó fürdeni vágyót.
Az üvöltés vásárláskor egyenesen a módszerek untermanjának tűnt, miután a boltos hiába igyekezett három világnyelven informálni a mi daliáinkat. Ekkor egyikük az ajkaival – mintha süketnek beszélne – bőszen artikulálva ordítani kezdett, rábökve a vitrinben kókadozó felvágottra, ”há’ nem érted vazze’, hogy abból aggyá”.
Elutazásunk előtt azonban hőseink már-már szerafikus jelenettel ajándékoztak meg bennünket, amelyik a medencében esett meg. Azt fontos leszögezni, hogy ez a bizonyos medence méreteire való tekintettel inkább csak med-nek vagy m-nek volt nevezhető, és nem medencének – vagy kérkedő nagyzolással poolnak –, ahogy persze a mienk hívták Nos, a mi daliáink közül ketten ott ügyködtek a nagyjából négyszer négyes, kb. 1,70 mély med(encé)ben. Nem vagyok egy katasztrófa-turista, de erre a látványra már alig látható mozdulatokkal felhívtam a többi vendég figyelmét is, hogy tekintenék meg az attrakciót. Azt, hogy teljes búvárfelszerelésben, de igaziban, komolyban – gumiruha, békatalp, szemüveg, oxigénpalack – gyakorolták az alámerülést. Mit mondjak, Jean Reno a Nagy kékségben azért jobb volt.
Nem gondolom, hogy egy ilyen kirucccanás alatt az ember ne találkozhatna angol futballhuligánnal, aki úgy csapódik be a bolt kirakatába, mint vízi ejtőernyős a tengerbe, vagy hogy ne látna német turistát, aki… Persze, a németeknek könnyű, ők bunkóságot művelő honfitársukra könnyű szívvel mondhatják, hogy „á, Ossie”. Még akkor is, ha a düsseldorfi polgár a saját szomszédját látta beleokádni a medencébe.
Csakhogy „a magyar külföldön” még ezekhez képest is külön műfaj. És akikkel én találkoztam, amúgy valószínűleg a társadalom megbecsült tagjai, hozzájárulnak a GDP növekedéséhez, adót… na jó azt csak mérsékelten, ha egyáltalán, öntudatosak közéleti ügyekben, szavazni is elmennek…
Hát ez is magyarázza, hogy miért tartunk ott, ahol.
