Magyar Gárda: feloszlatva

A Legfelsőbb Bíróság (LB) - helybenhagyva a Fővárosi Ítélőtábla korábbi jogerős döntését - feloszlatta a Magyar Gárda egyesületet és mozgalmat a felülvizsgálati eljárásban kedden kihirdetett határozatával.

2009. december 15., 22:00

Az ügyészség által a civilszervezet feloszlatása érdekében két éve indított polgári per felülvizsgálati eljárásában az LB elutasította a gárda ügyvédjének kérelmét, és helyben hagyta a Fővárosi Ítélőtábla júliusban kihirdetett jogerős határozatát.

Az ügyészség azért indított pert, mert álláspontja szerint a Magyar Gárda alkotmányellenes, rasszista mézetek terjesztéséhez nyújtott intézményes kereteket.

Az elsőfokú bíróság az egyesület feloszlatását rendelte, el, melyet a másodfokon eljáró tábla jogerős ítéletében kiegészített azzal, hogy az egyesülettől elválaszthatatlan a mozgalom, amely ezért szintén fel kell oszlatni – tudósított az MTI.