Magyar életszínvonal: az osztrák szint felénél
Egy neves amerikai szakértő szerint elképzelhető, hogy az EU mint rendszer eljutott az összeomlás szélére. John Feffer, a Foreign Policy in Focus igazgatója a The Huffington Post amerikai hírportálon megjelent cikkében arra alapozza véleményét, hogy a szervezeten belül miden eddigi siker ellenére a legjobb esetben is csak vérszegény a növekedés.
John Feffer szerint erősödnek a társadalmi-gazdasági különbségek, a földrész keleti fele pedig nem tudott felzárkózni a nyugati államok jóléti szintjére. A súlyosan eladósodott periféria meg éppen lázadozik. Politikailag elképzelhető, hogy a központ nem tud kitartani, és az fog történni, mint egykor a Szovjetunióval, Csehszlovákiával és Jugoszláviával. Vagyis a szervezet bekerülhet a kudarcot vallott szövetségi rendszerek kukájába.
A szerző az egyik fő gondot abban látja, hogy a Reagan és Thatcher által meghirdetett globális piaci demokrácia nyomán az unió megnyitotta az utat a tőke szabad áramlása előtt, amiben benne foglaltatott az is, hogy igencsak elmaradott országok kerültek be a szervezetbe. Ezek számára – megfelelő anyagi alapok híján – már nem lehetett közvetve sem szavatolni, hogy egy nap utolérik a többieket. Az egykori Varsói Szerződés tagjai hozzájutottak ugyan bizonyos közösségi forrásokhoz az infrastruktúra fejlesztéséhez, de messze nem annyihoz, amennyi a korábbi NDK-nak jutott. Emellett Németország mint az EU tényleges jegybankja, minden új tagországtól kiegyensúlyozott költségvetést és megszorításokat követelt. Ennek tulajdonítható, hogy pl. Magyarországon az életszínvonal 25 év elteltével is csupán kb. az osztrák szint felénél jár. És ez a sokkterápia lett a gyógyszer a válság után minden olyan tagállam számára, amely az összeomlás veszélyével került szembe. Az EKB által most felkínált mennyiségi könnyítés túl kevés és túl későn jött.
Az európaiak kezdenek rájönni, hogy van más a Thatcher által szorgalmazott liberalizmuson túl, ennek leghírhedtebb példája a magyarországi új illiberalizmus. Amire Orbán Viktor vágyik, annak semmi köze ahhoz, ami az USA-ban, Angliában vagy Franciaországban van. Európa szívében illiberális államot akar létrehozni, azaz mini Oroszországgá, illetve mini Kínává igyekszik változtatni országát. A tusványosi beszéd igazán ödipuszi megnyilvánulás volt, mert annak az ideológiának kívánt tőrt döfni a szíve közepébe, ami egykor ő magát nemzette. Hiszen a politikus egykor a liberális Fidesz vezetőjeként indult, csak azután átvezette a pártot az európai konzervatívok családjába. És most megint felkerekedett, csak ezúttal nem Merkel, hanem Putyin és az ő vaskézzel irányított politikája szolgáltatja a mintát. Tekintve a liberális gazdasági reformok kiábrándító eredményét, valamint az EU fösvénységét, nemigen meglepő, hogy Keletre kívánja tenni a tétet.
Az unió éles kritikával fogadta, hogy az Orbán-kabinet egy sor alkotmányos változtatást vert keresztül a média korlátozására és az igazságszolgáltatás függetlenségének megnyirbálására. Erősödik a rasszizmus és az idegengyűlölet, főleg a romaellenesség és az antiszemitizmus. És az állam lépéseket tesz, hogy fokozza a gazdaság ellenőrzését és felügyelet alá vonja a külföldi befektetéseket. Ráadásul az új illiberális Budapest–Moszkva–Peking-tengely messzire ható következményekkel járna. A magyar kormányfőnek sok szövetségese van a kontinensen euroszkeptikus tervéhez. Ilyen a Marine Le Pen-féle Nemzeti Front vagy a szélsőjobbos dán Néppárt, amelyek mind erősebbek, de ide kell sorolni a brit UKIP-ot, a finnek pártját, valamint a svéd Demokratákat is. Valamennyi meg akarja buktatni azt a kényelmes kettős uralmat, amelynek keretében konzervatívok és szociáldemokraták a hidegháború óta felváltva irányítják Európát. De az euroszkepticizmus nem csak jobbról jön, lásd a görög Szirizát.
Közép- és Kelet-Európában egyre többen vannak, akik nem bíznak az unióban és arra panaszkodnak, hogy Brüsszel egyszerűen átvette Moszkva szerepét. A brüsszeli rendelkezések ugyan gazdaságilag körültekintők és van hozzájuk némi demokratikus felhatalmazás is, az Európa-ellenes erők számára mégis a szuverenitás súlyos csorbításával érnek fel.
Az EU-nak többre van szüksége, mint szép jelszavakra és jó szándékra ahhoz, hogy egyben maradjon. Ha nem talál alkalmasabb receptet a gazdasági egyenlőtlenségek enyhítésére, a politikai szélsőségek és a társadalmi türelmetlenség lecsillapítására, akkor ellenfelei hamarosan képesek lesznek megnyomni az európai integráció visszajátszásgombját. Az összeomlás nem csupán a földrész, hanem mindazok számára tragédia volna, akik bíznak abban, hogy meg lehet haladni a múlt veszélyes rivalizálásait és menedéket lehet nyújtani a jelen gyilkos viszályaival szemben.
(Klubrádió/Szelestey Lajos)
