Luxusrepülőgép-villantással kívánt boldog új esztendőt Orbán Viktor Brazíliából

2019. január 1., 07:26

Szerző:

– Itt három óra híján 2019. Boldog új évet, Magyarország – ezzel a szöveggel kívánt boldog új esztendőt Orbán Viktor Brazíliából, ahová a magyar kormányfő azért utazott el szilveszter idején, hogy részt vegyen Jair Bolsonaro új brazil elnök beiktatásán.

És hogy mivel is utazott Orbán? Egyelőre nem tudni, honnan való és kié a gép, a fotón ugyanis lajstromszám nem látszik. Az azonban a kép alapján kijelenthető, hogy ezúttal nem a Magyar Honvédség Airbus-madarainak egyikét vehette igénybe, hiszen azok katonai festést kaptak és jóval nagyobbak is.

Mint ismert, Orbánról egyre-másra látnak napvilágot a hírek, hogy hova milyen magánrepülőgéppel utazik el. Szeptemberben az Átlátszó írta meg, hogy július 25-én egy Bombardier Global 6000 típusú luxus magánrepülőgépen utazott el Várnába a MOL Vidi Ludgorec elleni meccsére. Később Havasi Bertalan miniszterelnöki sajtófőnök Népszavának adott válaszából derült ki, hogy az útját a magyar futballklub tulajdonosa, a cégeivel közpénzmilliárdokat nyerő Garancsi István fizette. A miniszterelnök a maga részéről azzal válaszolt a korrupciót sejtő aggályokra, hogy harminc éve is magánrepülőgépeken ment el futballmérkőzésekre, és ezután is így fog. Aztán elrepült Londonba megnézni a MOL Vidi Chelsea elleni mérkőzését is.

Persze nagy kérdés, hogy ezúttal magángép állt-e a kormányzati szolgálatba, vagy mégis a Magyar Honvédség valamely katonai járműve állt Orbán rendelkezésére, hiszen ez utóbbiak már hivatalinak nevezett magánhasználat erejéig is rendelkezésére álltak a kormányfőnek.

UPDATE

A kérdésre választ kaptunk, Orbán a HA-LKX polgári lajstromjellel ellátott, de a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. tulajdonában levő Dassault Falcon 7X típusú repülőgéppel utazott Brazíliába – írja az Index. Ez az a luxus business jet, amiről már nem is próbálják meg elhitetni, hogy katonai célokra vásárolták, egyszerűen csak vadul hallgatnak róla. 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.