LMP: a kormány visszaél hatalmával, ha nem teremt konszenzust
Az LMP szerint a kormány visszaél hatalmával, ha nem teremt politikai konszenzust a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatban - mondta az ellenzéki párt társelnöke vasárnap, a Facebookon online közvetített sajtótájékoztatón.
Schmuck Erzsébet kifejtette, az LMP az egyetértésre törekedve három módosító javaslatot nyújtott be a rendkívüli jogrend meghosszabbítását és a büntető törvénykönyv (Btk.) változtatását tartalmazó kormányzati előterjesztéshez, amelyről hétfőn szavaz az Országgyűlés.

Hangsúlyozta,
azt szeretnék, ha a rendeleti kormányzásnak valamilyen időpontban, akár három, akár hat hónapban, de meghatároznák a végét.
Az LMP emellett kezdeményezte, hogy a frakcióvezetők fordulhassanak az Alkotmánybírósághoz a rendkívüli jogrend idején, harmadik javaslatában pedig a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását szándékozik megakadályozni - fejtette ki Schmuck Erzsébet.
Az ellenzéki párt társelnöke szólt arról is,
még mindig nem lehet tudni, hogy a magyar egészségügyi rendszer hogyan birkózik majd meg azzal, amikor naponta akár több százzal vagy ezerrel emelkedik a megbetegedések száma.
Az is nagy kérdés, hogy a járműgyártásnak kitett magyar gazdaság hogyan tud talpon maradni, a magyar kis- és középvállalkozások, valamint a háztartások ugyanis nagyon sérülékenyek, a családok zömének legfeljebb egy-két hónapra elég tartaléka van - mondta Schmuck Erzsébet.