Leváltották az igazgatót, mert túl sok diákot buktatott meg
A huszonhét fős hetedik osztály több mint felét megbuktatta vagy kettes osztályzatot adott nekik kémiából, egy tanulót nem engedett javítóvizsgázni a balatonszárszói általános iskola igazgatója, ezért leváltották – írta meg a .
A szülők panaszt tettek, mi több, a tantestület tizenöt tagja is írásos panaszt terjesztett elő az iskolavezető ellen, majd a település képviselő-testülete oktatási szakértők véleményének kikérése után leváltotta az igazgatónőt. Jogosan tette – hosszas pereskedés után nemrég adott igazat az önkormányzatnak jogerősen a Kaposvári Törvényszék, helyben hagyva az első fokon eljáró Kaposvári Munkaügyi Bíróság döntését.
A lap szerint a szülők azután tettek panaszt, hogy a biológia, kémia és egészségtan szakos tanár a hetedik osztály huszonhetes létszámához képest túlságosan magas a kémia tantárgyból megbukó, vagy elégséges osztályzatot kapó diákok aránya; heten kaptak elégtelent, nyolcan kettest anélkül, hogy a tanév során gyermekeik tanulmányi eredményével kapcsolatos gondokról érdemjegyekkel, vagy tanári figyelmeztetéssel tájékoztatást kaptak volna. Öt hetedikes tanulót egyetlen félévi érdemjegy alapján osztályozott év végén.