Leváltják a Fidesz kultúrharcának egyik belső ellenségét, Prőhle Gergelyt

Távozni kényszerül a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.

2018. október 3., 15:41

Szerző:

Október 31-i hatállyal leváltják Prőhle Gergelyt a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatói posztjáról - tudta meg az atv.hu. A hírportál szerint az ügyben Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hozta meg a döntést, de hivatalos értesítést még nem küldtek a főigazgatónak.

Idén augusztusban a kormányközeli Demokrata írt arról, hogy leváltják Prőhle Gergelyt, mert Kásler Miklós nehezményezte a PIM egyik, a Tanácsköztársaság időszakával foglalkozó kiállítását. A miniszter elsősorban a Tanácsköztársaság politikai és esztétikai igazolását kérte számon az igazgatón. Prőhle akkor a helyén maradt, a Demokrata pedig elnézést kért.

Prőhle Gergely
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

„Nem lehetne elfogadni, hogy Kertész, Esterházy, Nádas ugyanúgy a mienk, mint Bánffy, Szabó Dezső, Csurka? Vagy elgondolkozni azon, hogy a kortársak közül miért kell mondjuk Bartis Attilára, Térey Jánosra, Dragomán Györgyre és Szabó T. Annára ballib-billogot ragasztani, ahelyett, hogy nekik is hely maradna – a történelmi regények szerzőivel együtt. Rendszerek nem épülnek permanens forradalomra, mindenütt ballib összeesküvést sejtő revolver-újságírásra, fenyegetőzésre” - foglalta össze az egyik őt támadó Magyar Idők cikkre írt válaszlevelében hitvallását Prőhle.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.