Lévai Anikó tulajdonostársa nyert földet Alcsúton

42 hektáros területet bérelhet a következő húsz évben Alcsútdobozon Orbán Viktor feleségének, Lévai Anikónak a tulajdonostársa, Flier János. Flier rajta van Ángyán József oligarchalistáján.

2013. december 24., 19:42

Ismét egy Orbán Viktorhoz közeli személy, Flier János nyert állami földbérletet a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) pályázatán, ezúttal Alcsútdobozon. Lévai Anikó földtulajdonos-társa, a miniszterelnök feleségének felcsúti és bicskei birtokainak megművelője ezúttal egy 42 hektáros szántót bérelhet, 20 évre. Flier János neve onnan is ismerős lehet, hogy az első Orbán-kormány idején autóvillamossági szerelő létére a privatizált Herceghalmi Kísérleti Gazdaság élére nevezték ki, ahol néhány évig tulajdonos is volt – írja a

Népszabadság.

Amikor Ángyán József korábbi vidékfejlesztési miniszter oligarchákat emlegetett, Flier is szerepelt azon az oligarchalistán, amin azt a nyolc embert gyűjtötték össze, akik a fejér megyei földek 90 százalékát kezelik – emlékeztet az Index.

Tavaly már kiírtak egy pályázatot ugyanerre a földre, amin elindult egy juhász is a környékből, Váradi András. A pályázatot ezután visszavonták, mert belekerültek az utak is, és azokat nem szerették volna magántulajdonba adni. Idén áprilisban az utak nélkül újra kiírták a pályázatot, Váradi megint pályázott volna. Viszont a Nemzeti Földalap ügyintézője rossz dátumot adott meg neki leadási határidőként, ezért elkésett. Később jegyzőkönyvet vettek fel a tévedésről, de semmi nem történt, még a pályázati pénzét sem kapta vissza.

A Népszabadság cikkében szó van arról is, hogy Mészáros Lőrinc, a felcsúti polgármester is elindult az eredeti pályázaton, és állítólag idén az ő gépei aratták le a termést az elvileg használaton kívüli földön.