Letolt gatyával
Magyarországon elképesztő gyorsasággal pornografizálódnak a kereskedelmi médiumok. A médiaszex kapós áru, mert a vásárlóközönségnek nem kell elfáradnia a peep-show-ba: elég bekapcsolni a televíziót, és intim, házi környezetben láthatja a „villantós” celebmacákat, a „bevállalós” hanyattmancikat, a plasztikai sebész által felpumpált szilikonbébiket. Vagy Benkő lantos privát életének eseményeit. A mediatizált prostitúció titkait SEBŐK JÁNOS kutatja.
A hazai médiapiacon nyüzsögnek a siker- és pénzéhes szereplők, akik jobb híján szexista imázzsal próbálják eladni magukat. Egyre több közöttük az ismert személyiség, művész, perifériára sodródott médiasztár. Sokan már csaknem nyugdíjaskorúak, a jobb sorsra érdemes nagy generáció tagjai, akik nem titkoltan a pénz miatt vállalják, hogy megalázó helyzetekbe kerülnek, mások viszont az elveszett hírnevet hajszolva csinálnak hülyét magukból. Ám Benkő Dániel esetében egyelőre megfejtetlen talány, hogy ő miért vállalta fel ezt a nevével összeforrott, szexfüggő szerepkört, amivel az elmúlt hónapokban hírhedtté vált, most pedig egy valóságshow-ban teszi nevetségessé és szánalmassá magát.
Benkő valamikor zenész entellektüelként szerzett nevet magának. A Kádár-korszakban elismert kultúrateremtő és értékmentő lantművész volt, hangszerének virtuóz mestere, Bakfark Bálint zenei örökségének gondozója. Gyakran koncertezett, sokszor televíziózott, számos lemezt készített – aztán eltűnt a nyilvánosságból, s a rendszerváltást követő években sokáig nem hallottunk róla. Két éve feltűnési viszketegségben szenvedő, szexmániás életművészként tért vissza a kereskedelmi médiába, közönséges és bárdolatlan kijelentések özönével.
Az RTL Klub vezetősége úgy döntött, hogy erre a bizarr személyiségre új műsorfolyamot épít. Amelyben a nőfaló csődörnek beállított Benkő kegyét gondosan kiválogatott, egymással rivalizáló-veszekedő nők próbálják elnyerni házasság reményében. Főhősünk azonban láthatóan csak turkálja a felkínált választékot – így aztán a feleségjelöltek feladata, hogy viselkedésükkel gondoskodjanak a nézők elvárta izgalmakról, s ezzel biztosítsák a műsor nézettségét.
A feleségjelöltek teszik is a dolgukat. Kelletik-kínálják magukat. Ám amit eddig láttunk, az férfiszemmel nézve szánalmas, női szemmel nézve megalázó, szakmai szemmel felháborító.
Ne finomkodjunk: ebben a formában ez a műsor a prostituciónak egy mediatizált változata, amelyben nemcsak a szereplők, de az őket kiválasztók és foglalkoztatók is jól felfogott üzleti érdekből vállalják a produkciót. Persze, ahogy az életben, úgy a médiában is mindig akadnak szereplők, akik „bevállalják” az ilyen feladatokat – pláne, ha ez hírnévvel és jelentős pénzbevétellel jár.
A jó ízlés határain már rég túl vagyunk. Kisebb csatornák late night show-műsoraiban nálunk is kamerák előtt „illusztrálják” a pornó-Oscart nyert „művésznővel” folytatott beszélgetést, s a Benkő kegyeiért versengő nők többsége is azt gondolja: ha „kurvásra” veszi a figurát, nagyobb esélye van a riválisok legyőzésére.
És itt megint elgondolkodhatunk: vajon néhány percnyi hírnévért, talmi csillogásért és némi készpénzért miért „vállalják be” mindezt a szereplők, akik a hétköznapokban normális kisemberek (nagymamák, szinglik, elvált feleségek), a kamerák előtt viszont médiamacává alakulnak át? Valószínűleg azért, mert ezt kérik tőlük, s előzőleg ők maguk is azt tapasztalták, hogy így lehet a legjobban és legkönnyebben érvényesülni. (Nem is oly rég még az emancipációért küzdöttek a gyengébb nem tagjai...)
Sokan persze most azt gondolják, hogy ez a vég, lejjebb már nincs. Ne higgyük! Ez sokkal inkább a kezdet.
A legsarkalatosabb kérdés ugyanis ezután következik: vajon miért vevő minderre milliós közönség? Miért nézik ennyien a tévéműsort, miért veszik a PR-cikkeket közlő, kamuzó bulvárlapokat, miért bálványozzák ezeket a „sztárokat”?
A felmérések szerint november első hetében 1 367 044-en nézték a Benkő feleséget keres című műsort, amely a nézettség szempontjából felülmúlta Fábry showderét, Joshi Barat műsorát, a Vészhelyzetet, a Doktor House-t, s bő másfélszer annyi nézője volt, mint a Mónika-show-nak vagy a Heti hetesnek. Egy héttel később aztán az éppen tévéző összlakosság 34,9 százaléka ismét rákattant a show-ra, s ezek után talán okkal kérdezzük: miért ment el ennyi embernek a józan esze, hogy ezt a nyilvánvaló, gusztustalan átverést és alázást ilyen lelkesen kukkolja?
A válaszért lépjünk vissza az időben. A zsigeri ösztönökre építő show-kra minden korban szüksége volt a közönségnek. Az ókorban a plebs a gladiátorjátékokat, a keresztények meggyalázását és felfalatását hasonlóképpen élvezte a római arénákban, de ott tolongott a nyilvános kivégzéseken, a keresztre feszítésekkor is. A csőcselék a középkorban „élvezte” a nyilvános kínzásokat, a lefejezéseket, a karóba húzásokat, az akasztásokat, a kalodába zártak szenvedéseit, és szívesen élt a piaci-utcai nyilvános megalázások lehetőségeivel is. Az efféle „mulatságra” napjainkban is megvan a tömegigény, de civilizált korunkban az ilyen látványosságokat és szolgáltatásokat leginkább a média révén nézheti a szélesebb közönség. A kereskedelmi médiumok vállalták azt a feladatot, hogy a magas nézettség és persze a vele járó bevétel érdekében felszolgálják mindezt a modern tömegtársadalom efféle élvezetekre éhes népének.
Vér – egyelőre – még csak ritkán folyik (kultúrnépek volnánk, vagy mifenék!) egyenes adásban (a műsorokhoz fűzött hozzászólások szerint azonban már volna rá igény), de egyéb, a pőre testiséggel kapcsolatos szolgáltatásokkal már jól el vagyunk látva. S a lejtőn nincs megállás.
A Benkőhöz kapcsolódó altáji show csupán egy epizód ebben az egyre szélesedő műsorfolyamban. Ne legyenek illúzióink, ez is folytatódik majd, hiszen sikeres. Megjósolható, hogy minél kevesebb kenyér jut az asztalra, annál inkább szükség lesz az ilyen műsorokra. S a modern tömegtársadalom médiagépezete gondoskodni fog a nép szórakoztatásáról.
Benkő megsejthetett valamit ebből a folyamatból. Ő korunk hőse, aki a siker érdekében letolt gatyával várja a szebb jövőt.
