Letartóztatták az újpesti autókereskedő meggyilkolásával gyanúsított három személyt

2019. május 26., 15:40

Szerző:

Az eltűnt újpesti vállalkozó megölésével gyanúsított 3 személy letartóztatásáról döntött a Budai Központi Kerületi Bíróság. A minősített emberölés 10-től 20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető.

A Fővárosi Törvényszék közölte, hogy a letartóztatás különös indoka a szökés-elrejtőzés veszélye – mivel jelenlegi egzisztenciális kötődéseik nem ellensúlyozzák kellően a bűncselekmény magas törvényi fenyegetettsége által jelentett veszélyt –, továbbá a bizonyítás lehetséges veszélyeztetése, mert ketten az elkövetés után is visszatértek a tett helyszínére, illetve az összebeszélésük sem zárható ki máshogyan.

Májusban egy másik autókereskedő is eltűnt a Pest megyei Maglódról, aki vélhetően ismerte az áldozatot, ám a rendőrség egyelőre nem talált kapcsolatot a két ügy között.

Mint ismert, A. Csaba újpesti vállalkozó megölése kapcsán a rendőrség látókörébe három férfi került, ők csütörtöki kihallgatásuk során folyamatosan ellentmondásokba keveredtek. Ketten végül beismerték, hogy megölték az eltűnt vállalkozót, egyikőjük azonban megtagadta a vallomást.

A. Csaba

A 47 éves férfit megfojtották, holttestét Szentendre külterületén rejtették el egy gödörben. Az áldozatot péntek reggel kihantolták, megkezdték a szemlét és a soron kívüli boncolást.

A három gyanúsított tartozott a 47 éves férfinak. Az összeg nagyságrendjéről ugyanakkor nem kívánt nyilatkozni az ezredes.

A három gyanúsított egymás barátja, ketten budapestiek, egyikük szentendrei. A megölt férfi jól ismerte őket. Az autókereskedővel Újpesten találkoztak. A bűncselekmény helyszínének közelében ásták el az áldozat holttestét.

 

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.