Lesz egy szikra

– A strasbourgi díjátadón egy meghekkelt kormányzati plakátot mutattak be: „A reformok működnek” helyett angolul azt írták rá, hogy „Szolidaritást és befogadást akarunk”, illetve „Néha a magyar tüntetések működnek”. A netadó elleni tiltakozás miért működött?

– Sok összetevőn múlt a siker. Olyan ügy volt, ami mindenkit érintett a gazdag cégvezetőtől a nyugdíjas néniig, aki egy zalai faluban a Londonban élő unokájával skype-ol. Meglátszott a Fideszen, hogy öregedő generáció vezeti. Nem mérték fel, mennyire fontos a fejlődés, a technika. A netadó egyértelműen szembement a fejlődő nyugati világgal, ahova a többség még mindig tartozni szeretne. Fontos volt az is, hogy nagyon sok fideszes szavazó eljött, mert ezt már nem hagyhatták szó nélkül. Megbomlott a kormánypárton belüli kohézió is. Korábban erős csoportfegyelemmel átverték az intézkedéseket, talán érthetőbb volt a választók számára, mit miért tesznek. A netadó ügyében erre képtelenek voltak. Az első tüntetés húsz-harmincezer embert vitt utcára, menet közben is sokan csatlakoztak. A második demonstráción már legalább hatvan-hetvenezren voltak. Márpedig Orbánék kizárólag az erőből értenek.

– Gulyás Balázs, a tüntetések főszervezője el is mondta: a díj minden magyarnak szól, aki részt vett a tiltakozásban. Mégis, azóta nem volt ekkora erejű tüntetés, pedig ügyek akadnak bőven.

– A netadós tüntetés nemcsak az új adóról szólt. A demonstrációkon sokan elmondták, ez az utolsó csepp volt. Szerintem érthető, ha a társadalom olyan ügyben szólal meg elsőként, ami őt közvetlenül érinti. És ezt a csatát megnyerte. Amiből látszik, milyen kevésen múlik egy rendszer működőképessége.

– Mára a rendszer stabilizálódott.

– Mert Orbánék látták, hogy vissza kell lépniük, különben eszkalálódhat a helyzet, veszélybe kerülhet a NER. A tanulság az, hogy egy tüntetés akkor működik, ha erőt tud mutatni.

– És szervezőként nem láttak olyan ügyet, ami mellé újra nagy tömeget lehet felvonultatni?

– Sok-sok fontos téma került elő az elmúlt évben, de nagyon esetleges, mikor állnak tömegek valami mellé. Abban biztos vagyok, hogy lesz egy szikra, ami újra beindít egy tiltakozáshullámot, és végül leváltjuk ezt a rendszert. Nem az a kérdés, hogy ez a pont eljön-e, hanem az, hogy mikor. Egy év múlva? Fél év múlva? Tíz év múlva? Szerintem menekültügyben tízezreknek kellett volna utcára menni, de a kormány „ügyesen” felépítette a gyűlöletkampányt. Egy eleve xenofób országban találtak egy „remek” ellenségképet, hiszen a menekültekről az emberek alig tudtak valamit, kevés a személyes tapasztalat. A kormány szisztematikusan beadta, hogy elveszik a magyarok munkáját, de meg is nyugtattak mindenkit: a „rendes menekült” kap menedékjogot. Ami persze nem igaz, de a többség lelkiismeretének elég volt, hiszen senki sem szereti gonosznak érezni magát. Olyan durva gyűlöletkampányt indítottak, amire nem volt példa a rendszerváltás óta. Mégsem láttunk nagy erejű tüntetést, mert az a sok összetevő, ami a netadónál megvolt, itt hiányzott.

– Tavaly sokan úgy nézték a demonstrációkat, hogy megint messiást kerestek. De senki nem épített új pártot, ütőképes szervezetet. A hiteles, új, lendületes civil polgárok távol maradnak a pártpolitikától, így az nem frissül.

– A politikaellenes civil felfogással én nem tudok azonosulni. Ugyanakkor értem, hogy a többség kiábrándult a politikából, mert azt látják: hiába váltják egymást a pártok huszonöt éve, egyik sem a közjót, a tisztességet tartja szem előtt. Ilyen közegben, ha valaki politikus akar lenni, iszonyú előítéletekkel szembesül. Megszámlálhatatlan éjszakát vitatkoztunk át az aktivista ismerőseimmel erről a kérdésről. Vannak, akik szerint csak valamiféle civil politika jelenthet kiutat, ami szerintem fából vaskarika. Hiszen a szó klasszikus értelmében mi is politizálunk, csak épp különbséget kell tenni politika és pártpolitika között. Az emberek csak az utóbbitól csömörlöttek meg. Ráadásul ha színre lép egy fiatal politikus vagy párt, mint például az LMP, bedarálja a rendszer. Nem korrumpálódik, hanem lelkileg megy tönkre. Ül a Parlamentben, s napról napra azt látja, ellenzékiként egyszerűen nem tud hatni. Ezt aktivistaként is megélem. Olykor napi húsz órát dolgozunk, az elmúlt hetekben többször előfordult, hogy menekültügyben síró férfiaknak próbáltam tanácsot adni, miközben én sem tudtam, mi lesz a kormány következő lépése és az hogyan érinti őket. Molinózunk, elfoglaljuk a Fidesz-székházat, elmegyünk a polgári engedetlenségig, kockáztatjuk a saját szabadságunkat, és nemhogy lassítanánk a folyamatokat, de minden egyre gyorsabban romlik.

– Ilyenkor mivel biztatja magát?

– Mindig jön valami. Ilyen volt a netadós tüntetés, ami azóta is erőt ad.

– A társadalom viszont mintha kiábrándultabb, közönyösebb lenne.

– Az ország visszafejlődik, olyan autokrata rendszer felé haladunk, amire egyszer már nemet mondtunk. Az elszegényedés mellett ez is megviseli az embereket. Azt érzékelem, hogy az idősebb generáció sokkal frusztráltabb. Ők azok, akik éltek diktatúrában, ’89-ben harminc-negyven évesek voltak, és azt hitték, ennek búcsút mondhatnak, a gyerekeik demokratikus, nyugati értékek mentén szerveződő rendszerben fognak felnőni. Sokan azt mondják, olyan, mintha újra a hatvanas években élnének, ám akkor hittek abban, hogy idővel jobb lesz, gyarapodhatnak, és tényleg így lett. Most viszont újra itt vannak a hatvanas évek – remény nélkül.

– De aki átélt már ilyet, miért közönyös?

– Mert elkeseredett és inkább homokba dugja a fejét. Látja a központosított állami médiagépezetet, a határra vezényelt, katonadalokat éneklő óvodásokat, a besúgórendszert építő KLIK-et, és inkább elfordul. A kisebbség viszont megpróbál tenni. Persze absztrakt ügyekről, jogállamról mindig nehezebb azoknak beszélni, akik a napi megélhetésért küzdenek. Az Ekinttel megpróbáljuk minél egyértelműbb példákkal bemutatni, mit jelent, ha nem független a média, ha manipulálják a választási törvényt, ha nincs szólásszabadság. Utóbbi esetben például egy facebookos komment miatt is lecsukhatják az embert.

– A civil világ, egyes emberek és szervezetek a korábbinál nagyobb feladatot vállalnak például menekültügyben vagy magyaroknak ételosztásban, a lakhatás biztosításában. Bár érnek el konkrét eredményeket, nem tudják kikényszeríteni, hogy a kormány meghallgassa őket.

– A közpolitikával és jogvédelemmel foglalkozó civilszervezeteknek többek közt az a dolguk, hogy a kormányzati intézkedések felett őrködjenek, vizsgálják, ezek hogyan hatnak a társadalomra. Itthon 2010 előtt sem volt zökkenőmentes a civilekkel való párbeszéd, de azután jórészt megszűnt. Mivel az ellenzéknek alig van értékelhető javaslata, a civil szféra lett az ellenség, mert ez a világ szakmai érvekkel, hitelesen bírálja a kormányt. A politikusellenesség erre a szférára nem hat, ezért a közvélemény is jobban figyel ránk. Soha nem kaptunk annyi támogatást, mint akkor, amikor a kormány elkezdett sorosozni.