Lesújtott az Állami Számvevőszék, a megszűnésen gondolkodik a Jobbik

2019. február 1., 15:21

Szerző:

Sneider Tamás, a Jobbik elnöke pénteken tartott egy sajtótájékoztatót, amelíen bejelentettet, hogy az Állami Számvevőszék pártot sújtó újabb 273 millió forintos büntetése azt jelenti, hogy már csaknem egymilliárd  forintot kellene kifizetniük. – Nem kell különösebben ecsetelnem, hogy ez szinte a lehetetlenség kategóriája. ezért összehívom a Jobbik rendkívüli kongresszusát, amelyen két napirendi pontot fogunk megtárgyalni.

Az egyik a Jobbik megszűnésének lehetősége, és egyben a Jobbik frakciója megszűnésének lehetőséáge, a másik pedig a nemzeti ellenállás folytatásának a megtárgyalása

– jelentette be a pártelnök. Sneider Tamás szerint ha ezt az összeget behajtják a Jobbikon, a párt  nem tud érdemben részt venni az EP-választási kampányban. Nyilván ez az Orbán-kormány célja – fűzte hozzá a pártelnök. – Ezek után van-e még kérdés? – vette át ezután a szót tőle Jakab Péter.

Információink szerint a rendkívüli kongresszust egy hónapon belül megtartják. 

A Jobbik csaknem egymilliárd forintos büntetés két részből áll. Az első részt a párt a 2017-es Ti dolgoztok – Ők lopnak plakátkampány nyomán kapta a nyakába a párt, az ÁSZ ugyanis megállapította, hogy 331 millió 660 ezer forint értékben fogadtak el tiltott támogatást, a gyanú szerint ugyanis Simicska Lajos cége áron alul biztosított helíet a transzparenseknek. „Hatósági jelzést kaptak a Jobbik 2017. első félévi plakátszerződéseivel kapcsolatban a gazdasági társaságok hirdetési listaáraitól jelentősen elmaradó egységárak miatt” – írta akkor az ÁSZ. Mivel a párttörvény szerint az ÁSZ által megállapított tiltott támogatást egy pártnak nemcsak hogy be kell fizetnie a központi költségvetésbe, hanem ugyanennyivel csökkentik az állami támogatását is, a Jobbikot a 331 millió 660 ezer forint behajtásán túl ugyanekkora  összegű állami támogatástól megfosztják, csak emiatt 663,3 millió forintot bukik.

A második rész az ÁSZ-nak azon a vádján nyugszik, hogy a Jobbik a 2018. április 8-i országgyűlés választások kampánypénzeivel való elszámoláskor a bevételek között saját forrásként feltüntetett 171 millió forintból 52,1 millióról nem tudott bizonylatot adni. Ezzel a párt megsértette a számviteli törvényt, és van más is, pénteki közleményében az ÁSZ ugyanis azt írja: „A Jobbik elnöke nem cáfolta, hanem megerősítette, hogy 84,3 millió forint összegben hitel megnevezéssel tartozásokat és szállítói kötelezettségeket jelölt meg az elszámolásában. Mivel ezek nem valós bevételek, ebből a tartozások és szállítói kötelezettségek nem rendezhetők, így nem képezhették a választási kampányra fordított kiadásainak forrását. Előírás, hogy a kampányra fordított forrásokat a pártok kizárólag az 50 napos kampányidőszakban (2018. február 17. - április 8.) használhatják fel. Ez azt jelenti, hogy a választás időpontjáig minden megrendelést vagy szolgáltatást pénzügyileg teljesíteni kellett, tehát ki is kellett fizetni. 84,3 millió forint esetében a Jobbik ezt nem igazolta, továbbá Sneider Tamás mai sajtótájékoztatóján maga is elismerte, hogy ennek a kiadásnak nem volt meg a bevétele. Mindez azt jelenti, hogy Jobbik 84,3 millió forint  összegben olyan forrást használt fel a kampányában, ami a kampányidőszakban nyilvánvalóan nem állt rendelkezésére, így tiltott nem pénzbeli, vagyoni támogatáshoz jutott.”

Mindebből az ÁSZ azt a következtetést vonja le, hogy a Jobbik összesen 136,4 millió forint tiltott támogatást fogadott el, amelyet most büntetésként be kell fizetnie, és hasonló mértékű állami támogatást vesznek el tőle. Ez összesen még 273 millió mínuszt, a 663 millióval együtt

936 milliós büntetést jelent.

Az ÁSZ elnöke a volt fideszes országgyűlési képviselő, Domokos László.

Sajtótájékoztatója után Sneider Tamás a 24.hu-nak azt mondta, szó sincs arról, hogy feloszlatnák a Jobbikot,  arról van szó, hogy felszámolhatják a pártot, ha csődbe kerül.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.