Lendvai Ildikó az összjátékról
Hétvégén tartotta kongresszusát az MSZP. A párt elnöke most – egyebek mellett – beszél a vitáikról, az „új arcokról”, Bajnai Gordon és a szocialista párt megváltozott viszonyáról. De arról is: az MSZP nem lehet hűbérurak bandériumainak alkalmi szövetsége. KARÁCSONY ÁGNES interjúja.
Az MSZP elnöke utólag már bánja, hogy nem zárt ülést tartottak. -- Akkor most mindezt nemcsak az én „bemondásomra” kellene elhinnie a nyilvánosságnak -- mondta a 168 újságírójának, aki először a kongresszusról kérdezte.
Lendvai Ildikó szerint két „nézetvéglet”, azaz ellenkező nézet dominált a szocialisták önértékelésében.
– Az egyik azt hirdeti: az MSZP a Gyurcsány-korszaktól – vagy még előtte valamivel – utat tévesztett a „neoliberális eszmék” bűvöletében, és a reformpolitika, a modernizáció már a szándékában is tévedés volt. Ezért vissza kell mennünk a baloldali gyökerekig, sőt kérjünk bocsánatot mindenért, akár a kettős állampolgárság ügyében tanúsított véleményünkért is – nyilatkozta az elnök asszony.
A másik végletet ezekkel a szavakkal szemléltette:
– Mindent jól csináltunk, na jó, kicsit hibáztunk a kommunikációban, de hősi harcban kell továbbvinnünk ugyanazt a zászlót, amit még csak kimosni vagy stoppolni sem kell. S bár a „nép” nem jön utánunk, majd a történelem minket fog igazolni. Ez a szemlélet úgy védené meg progresszív önmagunkat, reforménünket, hogy éppen saját mentalitásunkat nem reformálná meg.
Hogy kik képviselték ez utóbbi szemléletet, azt nem árulta el az MSZP elnöke, aki szerint a válság előtt a „harmadik út” volt a baloldal legkorszerűbb útiránya, most viszont „negyedik utat” kell keresni.
– Ha valóban „negyedik utat” keresünk a baloldalon, akkor rengeteg igazság van abban: ezt relatíve új arccal is hitelesíteni kell. De hogy előbb legyen új arc, mint program – az abszurd igény volna. Én nem akarok valamiféle szocialista purifikátor szerepében feltűnni – bár néha volna kedvem hozzá –, de állítom: a politikai tisztesség legalább olyan fontos, mint az, ki milyen programot képzel és vállal az MSZP-ben. Ehhez képest az életkor negyedrangú kérdés. – nyilatkozta Lendvai Ildikó. -- Bár – tette hozzá -- épp a régi elittel szembeni bizalmatlanság miatt van politikai haszna annak, ha fiatal embert találunk – mondjuk – miniszterelnök-jelöltnek. És miért ne találnánk olyat, akinek programja és tisztessége is támadhatatlan?
Az interjú teljes szövegét a 168 Óra csütörtökön megjelenő számában olvashatja.