Lemondott az MTA egyik női tagja

Kende Anna szociálpszichológus lemondott az MTA Pszichológiai Tudományos Bizottságban betöltött tagságáról, mert a testület újonnan választott tisztségviselői között egyetlen nő sem szerepel. 

2022. május 5., 11:39

Szerző:

„Ma lemondtam az MTA Pszichológiai Tudományos Bizottságban betöltött tagságomról, mert így kívánok tiltakozni az ellen, hogy az MTA 26 új rendes tagja között a nők száma 0” – írta a Facebook-oldalán Kende Anna, szociálpszichológus, egyetemi docens, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Intézete igazgatója – írta meg a Telex. Kende Anna az MTA elnökének címzett levelét is kiposztolta, ebben azt írja: 

„Habár az MTA több fórumon is jelezte, hogy ezen a gyakorlaton változtatni szeretne, nyilvánvalóan nem tette meg a szükséges lépéseket azért, hogy a rendes tagok közé több nő kerüljön be. Amíg az MTA nem képes hatékony változásokat eszközölni a nők tudományos életben történő érvényesülése és elismerése terén, addig én nem kívánom a munkámmal támogatni a tudományos bizottság munkáját.”

 A Magyar Tudományos Akadémia közzé tette az új rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjait, akiket 110, a közös akadémiai jelöltlistára felkerült kutató közül választott meg az Akadémikusok Gyűlése.

 

(Iroda a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontja és az Európai Űrügynökség (European Space Agency, ESA) üzleti inkubátorházában az avatás napján, 2018. július 2-án.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.