Lemondott a tiszteletbeli konzul a CEU-ügy miatt

Az, hogy más szabadságjogok korlatozása mellett a kormány hozzányúlt az akadémiai szabadsághoz is, mutatja, hogy Magyarország autokrata vezetés felé halad – mondta a Népszavának adott interjúban Mall Hellam, aki 1994 óta volt Magyarország tallini tiszteletbeli konzulja.

2017. április 12., 19:12

Döntésében a CEU-ügyben folyt parlamenti vita meghatározó volt: „Az utolsó pillanatig naivan reméltem, hogy ez nem fog megtörténni. Nagyon a szívemre vettem, mert én is Magyarországon tanultam, és az akadémiai szabadság nagyon fontos” – mondta a Népszavának.

Mall Hellam 1983-ban az ELTE-n szerzett diplomát magyar nyelv és irodalomból, ő alapította meg az Észt–Magyar társaságot 1994-ben, amelynek tavalyig elnöke is volt. 1994 óta volt Magyarország tallini tiszteletbeli konzulja. 2002-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. 1990 óta a Soros György alapította Nyílt Észtország Alapítvány igazgatója.

„Úgy látszik, hogy a kormány 2014-es ígéretei mind megvalósulnak. Pedig a politikában gyakran előfordul, hogy a választások előtt kiadnak különböző populista nyilatkozatokat, de utána változnak a dolgok. Magyarországon sajnos nem így történt, és a különböző – a sajtószabadság és a civil szervezetek elleni – lépések azt eredményezték, hogy csak a pillanatot vártam, amikor meghozhatom a végleges döntést” – fogalmazott.

Ami Magyarországon történik, szerinte nagyon hasonlít arra, ami Oroszországban zajlik. Ott is külföldi ügynökökként bélyegzik meg azokat a szervezeteket, amelyek külföldről pénzt kapnak. „Hihetetlen, hogy a mai világban, az EU-ban szóba kerülhet ilyen törvény” – mondta Mall Hellam.