Lehet, hogy mégsem a verésbe halt bele a parkolási vita során megtámadott fiatal, badacsonyi borász

2019. február 9., 17:43

Szerző:

Tisztázhatja a nyomozás S. Norbert nevét – állítja a gyanú szerint halálra vert borász, H. Csaba halálával összefüggésbe hozott férfi védőügyvédje, Jónás Nándor - írta a Blikk. A borász tavaly szeptemberben hunyt el, miután egy parkolási vita során ketten megverték.

– Annyit mondhatok, hogy ügyfelem mindentől függetlenül sajnálja a történteket – kezdte az ügyvéd, aki hozzátette: S. Norbert mindvégig kitartott amellett, hogy nem ütötte vagy támadta meg az elhunyt férfit.

– A halál beállta és a keletkezett sérülések nem állnak összefüggésben – tette hozzá Jónás Nándor, aki egyelőre ettől részletesebben nem kívánt beszélni az ügy részleteiről.

A támadás hátterében az állt, hogy a vendégmunkásként dolgozó két szabolcsi férfi, S. Norbert és H. János a behajtani tilos tábla ellenére szeretett volna arra a parkolóhelyre állni, ahol H. Csabáék társasága beszélgetett. Eddig tisztázatlan körülmények között a dulakodásban a borászként ismert badacsonyi férfi a földre rogyott. Bár 40 percen keresztül próbálták újraéleszteni a közeli szórakozóhely biztonsági őrei, életét már nem lehetett megmenteni: a helyszínen elhunyt.

Az eset után a szabolcsi férfiak autóval próbálták elhagyni a helyszínt, ám a sofőr az autót az árokba vezette, így a zsaruknak sikerült elfogni őket. Az ügyben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés miatt büntetőeljárást indított.