Látlelet
Az utóbbi bő egy hét szinte valamennyi sajtóorgánumot foglalkoztató szenzációja, hogy a legnagyobb nézettségű tévécsatorna újabb keletű híradói nem éppen kedvezőek a kormány számára. De ne tévedjünk, nem valamiféle hirtelen támadt, elszánt ellenzékiségről van szó. Csupán arról, hogy az RTL Klub kénytelen volt felismerni: ezután – a hirdetési piac mindössze 15 százalékának birtokában – a reklámadóból várható összes bevétel 50 százalékát fogja fizetni. Vagyis az új adónem paramétereit egyenesen erre a csatornára szabták.
Ezért tulajdonosai arra a kézenfekvő következtetésre jutottak, hogy a hatalom szándékoltan a konkurens TV2 javára torzítja a versenyt, s – úgymond – általában is korlátozni kívánja a véleménynyilvánítás szabadságát. Persze ez a nyilvánvaló törekvés eddig is feltűnhetett volna az RTL Klub vezetésének, de hát jobb későn, mint soha. (Tudjuk, hogy mindig csak a személyes érdeksérelmek fájnak igazán.) Most aztán sűrűn nyilatkoznak a „kormányzati támadásra” válaszul kidolgozandó „haditervről”, és nem rejtik véka alá, hogy már annak jegyében készül a szókimondóbb híradó is; névtelenséget kérő munkatársak szerint ezentúl „kevésbé fognak szemet hunyni” némely politikai esemény fölött.
A miniszterelnökség vette az üzenetet, példátlan közleményben utasította vissza az RTL „bosszúhadjáratát”. Különösen azon háborodtak fel, hogy a csatorna nem átallja kikezdeni a kormány tagjainak családját sem; a híradó ugyanis – micsoda szörnyűség! – egyebek között firtatta Orbán Győző bányáinak növekvő jövedelmét is. Mindent egybevetve az egész ügy – mindkét részről – tragikomikus. Egyaránt mélyen jellemzi a magyar politikai és médiaviszonyokat; a visszatetsző, mi több, undorító megalkuvások, az álbátorság és álfelháborodás egybefonódó hazugságait, az arrogáns és ostoba kisszerűség közösen üzemeltetett világát.
A világért sem becsüljük le ennek az elkeserítő látleletnek legalább a hírértékét, de azért hadd említsük meg, hogy volna itt még néhány egyéb és alighanem sokkalta fontosabb téma. Az utóbbi napokban majdhogynem visszhangtalan maradt például a frissen kinevezett egészségügyi államtitkár megdöbbentő eszmefuttatása. Zombor Gábor egy szakmai konferencián nem kis meglepetésre kijelentette, hogy „az egészségügy problémái elérték a politika ingerküszöbét”, ezért kinevezői azt kérték tőle, tegyen javaslatot „egy stabilan fenntartható, jó minőségű ellátórendszerre”. Igen, jól olvassák: ez a programnyilatkozat úgy hangzott el, mintha az ellenzéki Fidesz most venné át elődjétől a kormányrudat. Ezzel szemben az előző ciklus kétharmados parlamenti felhatalmazása után, az újrázó kormánypárt új szakembere azt mondta, lesz javaslata (!) az ellátórendszer fenntarthatóságára.
És Zombor államtitkár a továbbiakban sem kertelt. Megoldatlan, „akut kérdésnek” nevezte a kórházi adósságkonszolidációt, amivel összefüggésben néhány forradalmi változtatást ígért. Gondoltuk volna, hogy „a problémákat meg kell beszélni az intézmények vezetőivel”? És ki sejtette, hogy a „finanszírozási rendszer átalakításához elemzéseket kell végezni”? Amit pedig végképp nem feltételeztünk: „Rengeteg tévhit, félelem és tévedés mérgezi most a levegőt, a kialakult rendszer sem az irányítóknak, sem a fenntartottaknak nem igazán jó, nem érzik magukat benne otthon.” Nem fogják elhinni, de mindennek gyógyítására olyan „profi szervezetre van szükség”, amelyik „profin működteti a rendszert”. Ennek érdekében mindjárt ott kell kezdeni, hogy „ha egy nagy tudású szakember elvállalja egy intézmény vezetését, akkor ahhoz hatáskört kell biztosítani, nem szabad kiskorúsítani az intézmények vezetőit”. A legőszintébb vallomás azonban így hangzott: a betegek ma nem érzik biztonságban magukat, bizonytalanok, nincs információjuk – ezért mindent meg kell tenni, ami ezen a helyzeten „egy kicsit is segít”.
Mármost halkan kérdenénk, ha még csak ezután kellene legalább egy kicsit segíteni az egészségügyön – és miért kételkednénk a hozzáértő Zombor Gábor szavaiban –, akkor elődje ugyan mit végzett az előző négy évben? Ugyanis Szócska Miklós nemrég, amikor közelgő leváltásának híre ment, büszkén kijelentette: „Újraélesztettük az egészségügyet, megoldottuk a krízishelyzeteket.” És: „Nem halott vagyok, hanem egy győztes csapat tagja.” Mert: „Egy összeomlás előtt álló, zuhanó állapotban lévő egészségügy vezetésére kaptam megbízást, és külső források nélkül tudtunk fejlődni.” Magyarán szólva, a költségvetés magára hagyta Szócskát – valójában folyamatosan elvontak a büdzséjéből –, és ő mégis azt állítja, „tudtunk fejlődni”.
Vajon hová? Hiszen Zombor szerint az egészségügy most is zuhanóban van, közel az összeomlás. A „mérgezett levegőtől” a betegek éppúgy szenvednek, mint az intézmények, a mai rendszer fenntarthatatlan.
Az államtitkár diagnózisát egyébként minden objektív, független elemzés is alátámasztja.
Tehát a rezsim – ezen a téren is – négy évet végighazudott.