Lánczi Tamás elárulta, mi lesz a Szuverenitásvédelmi Hivatal első nagy feladata

A február 1-jéig megalakuló Szuverenitásvédelmi Hivatal első nagy feladata az lesz, hogy a hamarosan induló választási kampány és választási küzdelem tisztasága felett őrködjön – mondta a hivatal vezetésére felkért Lánczi Tamás politológus kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

2024. január 2., 12:42

Szerző:

Lánczi Tamás a műsorban megtisztelőnek nevezte, hogy őt jelölte a posztra Orbán Viktor miniszterelnök, és azt, hogy kinevezési okiratát Novák Katalin köztársasági elnöktől veheti majd át. 

A szuverenitásvédelmi törvény alkotmányos önazonosságként hivatkozik a szuverenitás fogalmára, ami a mindennapok nyelvén azt jelenti, hogy az ország gazdasági, kulturális, kommunikációs, politikai önazonosságát és függetlenségét kell védeni, és ehhez a törvény rendel bizonyos eszközöket – fogalmazta meg a hivatal feladatait Lánczi Tamás. 

Lánczi Tamás hangsúlyozta, a hivatal nem hatóság, nem végez nyomozást és nem alkalmaz szankciókat, feladata alapvetően az elemzés és a feltárás lesz, tevékenységében pedig a nyilvánosság lesz a legfontosabb eszköze. 

Vizsgálatokat folytat le, együttműködik más állami szervekkel, ha pedig visszaéléseket tapasztal, akkor ezeket nyilvánosságra hozza és jelzi ezt az illetékes szervnek – tette hozzá. 

Lánczi Tamás közlése szerint a 2022-es „guruló dollárok” elnevezésű ügyhöz hasonló visszaélések felderítéséhez „más állami társszervekkel való együttműködést” tud igénybe venni. 

„Azokat az információkat, amelyek más állami szerveknél képződnek, azokat, ha úgy tetszik, elkérheti egy együttműködés keretében, ezeket elemezheti és megvizsgálhatja, ezekből vonhat le következtetéseket, amelyeket nyilvánosságra hozhat, ezt jelezheti a törvényhozónak” – fejtette ki a hivatal leendő elnöke, megjegyezve, a Szuverenitásvédelmi Hivatal probléma esetén valamilyen jogalkotási hiányosságra vagy hatósági intézkedés szükségességére is felhívhatja a törvényhozó figyelmét. 

Példaként említette, hogy a szuverenitásvédelmi törvény vonatkozó passzusa szerint ha valaki tiltott finanszírozást fogad el, azt jelenleg a törvény jelenleg három év szabadságvesztéssel fenyegeti, de a büntetést nem a hivatal, hanem az illetékes állami szerv fogja kiszabni. 

Lánczi Tamás emlékeztetett, idén júniusban helyhatósági és európai parlamenti (EP-) választásra készül az ország, ezért különösen fontos megakadályozni a 2022-ben tapasztaltakhoz hasonló visszaéléseket. 

Az új hivatal feladata kifejezetten az lesz, hogy megakadályozza a külföldi befolyásszerzési kísérleteket, és ha ennek a jelét észleli, akkor megtegye a szükséges intézkedéseket, azaz felhívja erre a hatóságok figyelmét – erősítette meg. 

A politológus műsorvezetői kérdésre elmondta, ha az Európai Bizottság, vagy bármely más uniós szerv megpróbál „túlterjeszkedni” a jogkörein, vagy megpróbálja csorbítani Magyarország szuverenitását, akkor az is „önmagában egy vizsgálat tárgya lehet”, és érdemes lehet ezzel foglalkozni. 

Hozzátette, Magyarország ugyanakkor bizonyos jogköröket, szuverenitásának egy részét közösen gyakorolja más tagállamokkal, az ezekből adódó „súrlódások” vizsgálata viszont nem tartozik a hivatal elsődleges feladatai közé. 

Lánczi Tamás a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt is hangsúlyozta, a hivatal létrehozásával kapcsolatban Brüsszelből aggódó „hangok” jöttek, ezeken „az aggodalomba burkolt támadásokon” azonban nem lehet csodálkozni, mivel ott mindig is voltak olyan szereplők, akik megpróbáltak túlterjeszkedni a hatáskörükön és bele akartak avatkozni a magyar alkotmányos életbe. 

A Szuverenitásvédelmi Hivatal leendő elnöke kérdésre válaszolva elmondta, a magyar modellhez a romániai dezinformációellenes hivatal vagy az Európai Unió Brüsszelben működő, az unión kívülről érkező befolyásolási kísérleteket kiszűrő hivatala hasonlít a legjobban. Ilyen jellegű, a nemzeti, a gazdasági vagy elsősorban a nagyvállalati érdekeket védő, külföldi gazdasági befolyás elleni szabályozási rendszert Nagy-Britannia és Franciaország is létrehozott már – tette hozzá.

(Kép forrása: Mediaklikk/48 perc)