Lakner: Formálódik a "demokrácia útiterve"

A 168 Óra és a Scolar Kiadó közös kiadásában jelent meg a Közéleti közelharcok című interjúkötet, amely a hetilap munkatársainak ötven válogatott beszélgetését tartalmazza – ötven meghatározó közéleti személyiséggel. A kötetet Lakner Zoltán szociológus-politológus mutatta be, aki – egyebek mellett – elmondta: a könyv pontos társadalmi, politikai és kulturális lenyomata a választások óta eltelt csaknem másfél évnek.

2011. november 11., 11:01

Lakner Zoltán hangsúlyozta: az interjúkban olyan közéleti szereplők is megszólalnak, akik inkább a mai politikai hatalomhoz kötődnek. Mégis fontosnak tartották, hogy a 168 Órának elmondják a véleményüket, amely „nem éppen esik egybe a kormánypárt hivatalos kommunikációjával”. De vállalták a kérdéseket és a szakmai vitákat is. A párbeszédet.

Lakner kiemelte: e beszélgetések révén összeállítható a demokrácia „útiterve” is a jelenlegi helyzetből való kivezető úthoz.

Az alábbi videóban Lakner Zoltán beszédéből láthatnak részleteket.

15:53

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

12:41

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.