L. Simon Lászlót eltávolították a Nemzeti Múzeum éléről

Csák János, a Kulturális és Innovációs Minisztérium vezetője hétfőn kirúgta L. Simon Lászlót, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatóját.

2023. november 6., 12:34

Szerző:

Hetek óta közéleti kereszttűzben állt a Nemzeti Múzeum, mert a Wolrd Press Photo 2023 kiállításon szerepel egy meleg idősek otthona hétköznapjait bemutató sorozat is. Ennek ismeretében a Mi Hazánk politikusa, Dúró Dóra gyakorlatilag feljelentette a kiállítást és egyben L. Simon Lászlót Csák János miniszternél.

Dúró azt követelte, hogy 18 év alattiak ne látogathassák a kiállítást, majd három héttel később, Csák miniszter közbenjárására ez teljesült is.

Az intézmény – immár volt – igazgatója, L. Simon László minderre úgy reagált, hogy nehéz lesz felügyelni a cenzori szigorítást, mivel nem jogosult a múzeum személyi igazolványt kérni a látogatóktól. Egyúttal megköszönte a képviselőnek, hogy ingyen reklámot csinált a kiállításnak. Az AFP azt írta néhány nappal ezelőtt, hogy a kiskorúakat is beengedik a kiállításra. A hírügynökség egy olyan családdal beszélt, ahol egy 10 és egy 15 éves gyerek is gond nélkül meg tudta tekinteni a tárlatot.

Ma Csák János miniszter kirúgta a nem mellesleg szintén fideszes politikusból lett múzeumigazgató L. Simon Lászlót.

A hivatalos közlemény szerint Csák azzal indokolta L. Simon kirúgását, hogy a főigazgató az intézménytől elvárható jogkövetést mulasztotta el, azt érdemi felhívásra sem teljesítette, mi több, olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását lehetetlenítette el.

L. Simon László facebook közleményben reagált a menesztésére. Egyebek mellett azt írta, a döntést tudomásul veszi, azonban elfogadni nem tudja azt.

L. Simon Lászlót egyébként idén márciusban tüntették ki a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével, januárban pedig Madách-díjat is kapott.

(Kiemelt kép: L. Simon László, a Nemzeti Múzeum igazgatója. Forrás: L. Simon László FB-oldal)

 

 

Az természetes, ha az energiaszintünk fenntartása érdekében időnként jelez a testünk, hogy ideje pótolnunk az elégetett energiát. Ám ha a farkasétvágy sokszor eluralkodik rajtunk, az több állapot és betegség tünete is lehet.