L. Simon László az új államtitkár

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának délutáni közleménye szerint a mai napon felmentését kérő kultúráért felelős államtitkár, Szőcs Géza megbízatása – miután lemondását a miniszterelnök elfogadta – 2012. június 17-i hatállyal szűnik meg. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az államtitkári feladatok ellátására L. Simon Lászlót, az Országgyűlés kulturális bizottságának elnökét, a Nemzeti Kulturális Alap bizottságának elnökét kérte fel, 2012. június 18-tól. L. Simon a felkérést elfogadta.

2012. június 13., 22:57

Az idén negyvenéves L. Simon László ugyan irodalmárként ismert, de felsőfokú kulturális menedzser képesítése is van és végzett szőlész-borász mérnök - írja az

Index. Bár 2010 óta a Fidesz egyik meghatározó parlamenti arca, életrajzában politikai múltját alig említi. Nem véletlenül, szinte az ismeretlenségből lett parlamenti képviselő, előtte a fejér megyei közgyűlés kulturális bizottságának volt az elnöke.

Életrajzában sokkal nagyobb teret szentel irodalmi munkásságának. Könyvei mellett azonban a hivatalos irodalmi életben betöltött szerepe is meghatározó: 1998 és 2004 között a Fiatal Írók Szövetségének elnöke, 2004 és 2010 között pedig a Magyar Írószövetség titkára volt.

Legfrissebb, tizenegyedik könyve a napokban jelent meg, kedden Fehérváron mutatta be Szubjektív ikonosztáz című esszékötetét, melynek budapesti bemutatóját szerdára tervezték, de kinevezése miatt most elmarad. Kedden Székesfehérváron a Szépművészeti Múzeum főigazgatója méltatta. Baán László szerint L. Simon művéből kitűnik, hogy a művészet olyan út, amely végül is az Istenhez vezet el bennünket.

Kétlaki, Budapesten és Agárdon él, ahol borászati cége, az édesapjától örökölt Simon és Simon Kft. is működik.