Kritikus szakorvoshiány van a fővárosban – is

Hvg: állami segítség nélkül kezelhetetlen a szakorvoshiány Budapesten.

2023. december 14., 11:35

Szerző:

Több olyan fővárosi szakrendelő van, ahova évek óta keresnek szakorvost, de egyáltalán nincs jelentkező. Bőrgyógyászt, endokrinológust vagy szemészt lasszóval sem tudnak fogni, egyes helyeken már olyan kritikussá vált a szakorvoshiány, hogy szüneteltetni kell rendeléseket – írja a Hvg360. A lapnak több szakrendelő igazgatója is nyilatkozott. A szakorvosok a magánszektorban rendelnek, és nem sikerül pótolni a helyüket.  

„2021. július hónapjától keresünk bőrgyógyász szakorvost, 1,5 éve mammográfiás jártassággal rendelkező radiológust, illetve általános szakrendelői feladatokat ellátó radiológust (röntgen és ultrahang vizsgálatokra). Közel 1 éve keresünk szemész kollégát és ez év második félévétől pedig pszichiáter szakorvost is” – sorolta a betöltetlen állásokat dr. Czermann Imre, a terézvárosi szakrendelő igazgatója – írja a Telex.

A II. kerületi Kapás utcai szakrendelőben a lap szerint 7 teljes és 7 részmunkaidős állás betöltetlen, Kispesten három szakterületen vannak üres óraszámok: urológia: 20 óra, neurológia: 20 óra, gyerekszemészet 12 óra. A Pestszentlőrinc – Pestszentimre Egészségügyi Szolgáltatónál 11 szakmában van szakorvoshiány. Az újbudai Szent Kristóf Szakrendelőben a szemészet és az ultrahang szakrendelés is csökkentett kapacitással működik, a Budavári Önkormányzat fenntartásába tartozó, Maros utcai szakrendelőből pedig 2 bőrgyógyász, 1 urológus és 1 orthopéd szakorvosi állás betöltetlen, mindegyik területen 5 szakorvosnak kellene lennie. A Kispesti Egészségügyi Intézetben 3 éve nincsen gyerekszemészeti rendelés. Egy- két kerületben jobb a helyzet, a 16. kerületi szakrendelőben csak egy, Ferencvárosban két betöltetlen állás van, a 13. Kerületi Egészségügyi Szolgálatnál pedig teljes létszámmal futnak a rendelések.

Vidéken is tombol a szakorvoshiány 

Ahogy arról, beszámoltunk, orvoshiány miatt megszűnik az ortopédia a nagykőrösi kórházban, a szemészet pedig szünetel. Az év végéig Salgótarjánba kell menniük azoknak, akik szülni szeretnének, ugyanis a balassagyarmati kórházban év végéig szünetel a fekvőbeteg-ellátás.

Kórházigazgatókat mentett fel Pintér Sándor

Pintér Sándor belügyminiszter december 31-ei hatállyal, érdemeik elismerése mellett két országos intézet és öt vármegyei kórház főigazgatójának magasabb vezetői kinevezését vonta vissza, arra figyelemmel, hogy betöltötték 65. életévüket. A megbízott országos kórház-főigazgató ezzel egyidejűleg tíz városi kórház főigazgatójának főigazgatói kinevezését vonta vissza. Az érintettek szakmai munkájuk elismeréseként kitüntetésben részesülnek. Ugyancsak december 31-ei hatállyal a belügyminiszter további két vármegyei kórház főigazgatójának, a megbízott országos kórház-főigazgató pedig öt városi kórház főigazgatójának felmentéséről döntött.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Bambino Gesu/AFP)