Idén nem rendez karácsonyi vásárt a főváros

A korábbi városarculati és fesztiválszervező cégekből lett Budapest Brand vezetője, elmondta az atv.hu-nak, hogy az idén a főváros nem rendez karácsonyi vásárt, mert már nincs elég idő a rendezvény előkészítésére.

2022. szeptember 27., 13:51

Szerző:

„Szakított” az V. kerület és a főváros, pontosabban annak nonprofit cége, a Budapest Brand a Vörösmarty téri karácsonyi vásárról folytatott tárgyalásokon. A hírt az V. kerület és a Budapest Brand cég is megerősítette – írta korábban a napi.hu.

Új szervezője van a karácsonyi vásárnak

A helyzetet a kényszer szülte, mert az V. kerület úgy kapta meg a hirtelen államosított Vörösmarty tér üzemeltetési jogát, hogy arra nem volt felkészülve. A karácsonyi vásár megszervezése pedig nem napok, vagy hetek kérdése, ezért a Belváros tárgyalásokat kezdett a vásárt tavaly megrendező fővárosi céggel, a Budapest Branddel. Az üzlet azonban végül nem jött össze. Lapunkkal az V. kerületi önkormányzat közölte, hogy korrekt, többszöri, partneri egyeztetés zajlott a Vörösmarty téri karácsonyi vásár megszervezése ügyében, eddig, de a Budapest Brand a saját szempontjából érthető – üzleti okokból csak 2 évre szóló együttműködés esetén tudta volna a vásár szervezését elvállalni.

„A Belváros Önkormányzata a Vörösmarty tér üzemeltetéséért, valamint az itt élőkért vállalt felelősségére tekintettel olyan együttműködést szeretett volna kialakítani, amely a kölcsönös elégedettségen, a remélt közös sikereken és mindenekelőtt a lakosság igényeinek való megfelelésen alapszik, nem pedig egy előre kialkudott időtartamon. Mindezekre tekintettel nem jött létre megállapodás a Budapest Brand és Belváros Önkormányzata között az idei vásár megvalósítására vonatkozóan. Emiatt további tárgyalások vannak folyamatban, amelyekről a lezárultukig nem áll módunkban további tájékoztatást nyújtani” – írta a Napi.hu-nak válaszában a kerületi vezetés.

A Budapest Brand tájékoztatása szerint az V. kerület nem a cégüket bízta meg az idei karácsonyi vásár megvalósításával.

A portál értesülésére reagálva Faix Csaba, a Budapest Brand vezetője az atv.hu-nak azt közölte, hogy „miután az állam elvette a Fővárostól a Vörösmarty tér tulajdonjogát, a Budapest Brand még július végén megkereste az V. kerületi Önkormányzatot, hogy az elmúlt több, mint 20 évhez hasonlóan idén is szívesen megrendezi a vásárt. Erre a megkeresésre szeptember elejéig nem kapott választ, az ekkor újraindult egyeztetések után pedig az V. kerület úgy döntött, hogy másnak ad lehetőséget a vásár megszervezésére.” Faix kijelentette, hogy nem üzleti ok, hanem az V. kerület döntése miatt nem rendezi meg a Főváros nonprofit cége a vásárt. 

(Kiemelt fotónk: A Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár a belvárosi Vörösmarty téren. MTI/Balogh Zoltán)

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.