A magyar közoktatás szinte semmire nem készíti fel a gyerekeket, Orbán Viktornak vissza kellene vonnia a döntéseit
Mi az, amire a magyar közoktatás nem készíti fel a gyerekeket? Szinte semmire, amire szükségük lesz az következő évtizedben a munkaerőpiacon. És ez sajnos nem egy hatásvadász cikkbevezető, hanem maga a kétségbeejtő valóság. Az Európai Bizottság előrejelzése szerint a negyedik ipari forradalom – a vele együtt párhuzamosan zajló társadalmi, gazdasági és a demográfiai átalakulásokkal – több mint hétmillió, jelenleg létező munkahelyet fog megsemmisíteni rövid időn belül, és csekély vigasz, hogy eközben kétmillió új munkahely is keletkezik. Az oktatáskutatók, illetve a munkapiaccal foglalkozó közgazdászok régóta próbálják felhívni a figyelmet arra, hogy a képzés nem fejeződik be azzal, hogy valaki kilép a közép- vagy felsőfokú oktatásból. Ez lenne az a bizonyos egész életen át tartó tanulás, ami nem egy elcsépelt konferenciaklisé, hanem a valóság, amelyhez ha nem alkalmazkodnak az emberek, munkanélkülivé válnak és elszegényednek. Az élethosszig tartó tanulás jelentőségét Magyarországon egyelőre még csak nagyon kevesen fogták fel.
A főbb mutatókban Magyarországon évek óta romló tendenciákat látunk:
a felsőfokú végzettségű 30–34 évesek aránya a 2014-es – már akkor is alacsony – 34,1 százalékról 32,2 százalékra csökkent. A korai iskolai lemorzsolódás 2014 és 2017 között 11,4-ről 12,5 százalékra nőtt. Az alulteljesítő – azaz funkcionálisan analfabéta – 15 évesek aránya mindhárom kompetenciaterületen, vagyis az olvasás, a matematika és a természettudományok terén az uniós átlag alá került 2014 és 2017 között. A felnőttek – 25–64 évesek – tanulásban való részvétele 3,3 százalékról 6,2 százalékra nőtt ugyanebben az időszakban, de még mindig messze elmarad a 10,9 százalékos uniós átlagtól.
A fejlett országok oktatási rendszereit vizsgáló PISA-mérésen legutóbb nemcsak a három fő kompetenciaterületet nézték a kutatók, hanem a diákok együttműködési készségeit is. „Az újonnan bemutatkozó modulban a régióban a rosszul teljesítők között, világszinten pedig messze az átlag alatt vagyunk. Igaz, korábban sem volt jó a helyzet: a háromévente végzett világszintű kompetenciamérésben az OECD-átlag alatt teljesítettünk szinte mindig, de az eredményeink nemhogy nem javultak, a lemaradásunk csak nőtt” – állapítja meg a problémamegoldó fiatalok képzésére szakosodott Case Solvers elemzése, rávilágítva, hogy a PISA azt is megmutatta: a magyar 15 évesek egyedül is nehezen oldanak meg problémákat, de csapatban sem tudnak jól dolgozni.
A nagy sebességgel változó ipari és szolgáltatói környezetben a következő készségek fognak felértékelődni: elemzőkészség, problémamegoldás, kreativitás, a folyamatos tanulásra való alkalmasság, kommunikációs és szociális, valamint digitális készségek. Ezek egyikét sem fejleszti a magyar köznevelés. Csak azok a gyerekek sodródhatnak ilyesféle kompetenciafejlesztés közelébe, akik vagy alternatív pedagógiai program alapján tanulnak (ezeket az iskolákat a 2010-es hatalomra jutásuk óta üldözi az Orbán-kormány), vagy a szüleik iskolán kívüli foglalkozásokra viszik, esetleg szerencsések, és belekerülnek egy-egy multinacionális vállalat, telekommunikációs cég kísérleti programjába. (Ilyen kezdeményezés például a Telenor idén ötödik évét ünneplő Hipersuli elnevezésű oktatási programja, a Vodafon Digitális Iskola Programja vagy a Microsoft Innovatív Iskola Programja.)
Igaz, a kormány 2016-ban elfogadta a Digitális Oktatási Stratégiát, amelyben ambiciózus célokat fogalmazott meg Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztosként. Például ezt: „hazánk 2018-ra eléri, 2020-ra pedig meghaladja az EU átlagát a digitális írástudás és használat, az internetpenetráció, a tanárok digitális kompetenciái, illetve az oktatás digitalizáltsága terén”. Az biztos, hogy egy cél megvalósulni látszik: a köznevelési intézmények zömében van wifi, a legtöbb iskolában már elérhető a nagy sávszélességű internet. Ettől önmagában persze nem fejlődik a gyerekek digitális írástudása, ahhoz ugyanis az egész iskolában folyó munkát kellene teljes mértékben újraszabni, visszaadva az intézmények tanszabadságát.
Összességében a közoktatás – az általános iskolai képzéssel és a szakképzéssel együtt – olyan válságjeleket mutat, amelyek már lassítják a gazdaságot. Az oktatási rendszer egyik legszembetűnőbb kudarca a munkaerőhiányban érhető tetten. Emiatt a kormány – kiváltképp az ipar világából érkező technológiai és innovációs miniszter, Palkovics László – próbál valamit segíteni a helyzeten.
A változás kulcsa Orbán Viktor kezében van. A miniszterelnöknek a 2010 és 2014 között meghozott oktatáspolitikai döntéseit kellene sorra visszavonnia – vissza kéne például állítania a tankötelezettséget 18 évre, vissza kellene a szakképzésbe hozni a drasztikusan megvágott közismeretei órákat, a közoktatásban vissza kellene állni a kompetenciaalapú oktatásra. Ez nem fog megtörténni. Így azonban Orbán Viktor még nagyobb bajoknak ágyaz meg. Két miniszterre hárulna a lehetetlen feladat, hogy legalább megpróbálja menteni a menthetőt, úgy toldozgatni-foltozgatni a szabályozást, hogy azzal valamelyest javuljon a helyzet. Csakhogy Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere semmit nem csinál az oktatásban – sokak szerint ez nem is baj –, Palkovics László, az innovációs tárca vezetője azonban megpróbál tenni valamit.
A nyár közepén bejelentették például, hogy megszűnik az Országos képzési jegyzék (OKJ), és a helyébe új szakstruktúra lép, amelynek kialakítása még folyamatban van. A hírből az is kiderült: az alapszakmákat csak iskolában lehet majd tanulni, a felnőttképzésben megszerezhető szakmai képesítések pedig nem lesznek benne az új szakmai jegyzékben.
Az OKJ nem sokkal a rendszerváltást követően jött létre, felváltva a szocializmusból örökölt szakmajegyzéket. Az OKJ a csak iskolában tanulható „hagyományos” szakmákon kívül specializációkat, felnőttképzés során megszerezhető képesítéseket is tartalmaz, így alakult ki, hogy ezer szakképesítést tartalmaz a lista. Oktatási szakértők az OKJ érdemének tartják, hogy kimeneti szabályozással rögzítették a szakképesítések vizsgakövetelményeit, így lehetővé téve, hogy bárki megszerezhesse az új képesítését, függetlenül attól, hogy iskolában vagy tanfolyamon tanulta-e meg az ahhoz szükséges ismereteket.
Mivel az OKJ negyedszázados, a szakmák viszont manapság igen gyorsan változnak, így azt gyakorta módosították. Ami bonyolult, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy rossz is, de kétségtelen, hogy sokan kiáltottak reform után a jegyzék kapcsán.
De miért avult el az OKJ? Egy, a rendszerre rálátó és nagy tapasztalattal rendelkező, de neve elhallgatását kérő szakértő azt mondja: a szakképzésben szép lassan leépült az oktatói gárda, és ezzel együtt avult el az eszközpark is. Vagyis már régóta nem lehetett technológia-intenzív oktatást nyújtani. Európa szerencsésebbik felén, ott, ahol az oktatás nagyobb prioritást élvez, a kormányok ügyelnek arra, hogy a szakoktatók bére ne csúszhasson a diplomás átlagbérek 70-80 százaléka alá. Ez az arány Magyarországon sokkal alacsonyabb. Ennek következtében az oktatók egy része kimenekült a versenyszférába, mert ott a munkaerőhiány miatt akár a sokszorosát megkereshetik, mint tanárként.
– Az állam nem finanszírozza a gazdasági jelentőségének megfelelően az oktatást és a szakoktatást. Pedig a jól képzett dolgozó rövid időn belül visszafizeti a képzési díját forgalmi adóban és személyi jövedelemadóban – mondja szakértőnk.
A szakképzésben találunk iskolarendszerű és nem iskolarendszerű képzési típusokat. A szakiskolák – legújabb elnevezésük szerint: szakgimnáziumok és szakközépiskolák – jellemzően OKJ-s szakmákat oktatnak. Palkovics László tervei szerint alapszakmákat csak a szakképzési centrumokban lehet majd tanulni. Erre vonatkozó koncepciót szakértőnk egyelőre még nem is látott. Annyit azonban megjegyez: ha tényleg csak iskolákban lehet majd alapszakmákat tanulni, az nagy érvágás lesz a felnőttképzésben.
Az ágazatból a kormány megállás nélkül szivattyúzta ki a pénzt, ugyanakkor a demográfiai változások miatt csökkent a gyereklétszám is. A kormány az integráció erőltetésével képzési helyeket vont össze. Ennek az lett a következménye – s ez különösen vidéken okoz hozzáférési nehézségeket –, hogy egyre nagyobb központok jönnek létre, de ténylegesen egyre kevesebb szakma közül választhatnak a fiatalok. Forrásunk rámutat: a csökkenő tanulói létszámok optimalizálása és nem a tényleges munkaerőpiaci igények határozzák meg, hol milyen képzéseket indít az állam az országban.
A szakmák számának csökkentése – az OKJ megszüntetése – valamelyest segíthet ezen a helyzeten, a tanulók nagyobb, átfogó, alapszakmai képzéseket kaphatnának az állami szakképzésben. Csakhogy nem a szakmák száma tesz jóvá vagy rosszá egy rendszert. A minőségi szakképzés kulcsa a mobilitás: képes lesz-e valaki onnan továbbtanulni, vagy zsákutcába kerül.
És itt érkeztünk el a magyar szakképzési rendszer egyik legsúlyosabb problémájához: a szakképzés a korai szelekció terepe. Ez 2010 előtt is így volt, de az Orbán-kormány tovább rontott a helyzeten. A szakirányú tananyag tanítását és a gyakorlati központú oktatást 15 éves korra (9. évfolyamra) hozták előre, ezzel párhuzamosan pedig csökkentették a közismereti tananyagot, miközben ma már alig akad olyan cég, amely ne olyan dolgozót keresne, aki a szakképzettsége mellett érettségizett is. További gondokat ró a szakképzésre az, hogy az általános iskola is rosszabbul teljesít, mint korábban. Folyamatosan nő az alulteljesítő fiatalok aránya. Az oktatási szakértők zöme egyetért abban, hogy az általános iskola negyedik osztályában törik meg valami: a hátrányos helyzetű gyerekek leszakadása e ponttól fékezhetetlenné válik. A felső tagozat tanterv- és írottszöveg-centrikus, így aki nem tud folyékonyan olvasni és szöveget értelmezni ötödikben, az az első felső tagozatos tanóráján leszakad a többiektől. A szakképzés fő problémája tehát a szélsőségesen szelektív és kompenzációképtelen oktatási rendszerben gyökerezik. Emiatt a rosszul teljesítő tanulók száma folyamatosan nő a jövőben is. Ezek a gyerekek a szakképzésbe szorulnak, és mivel semmilyen kompenzációt nem kapnak, nem ők lesznek azok, akiket a cégek alkalmaznak. Nem önmagában a szakma tanulása a kompenzáció, hanem az alapkészségek megszerzése.
Az OKJ átalakítása – megszüntetése – tehát nem fogja érdemben javítani a szakképzés minőségét. Az oktatási folyamatot egységben kellene a minisztériumi szabályozás szintjén is kezelni: ehhez képest az általános iskola az Emmi, a szakképzés és a felnőttképzés az innovációs tárca feladatkörébe tartozik, vagyis feldarabolták a munkaerőpiacra felkészítés láncolatát.
Érdemes megjegyezni, hogy az Európai Bizottság eközben kétségbeesve próbál valamit tenni, hogy a jövőben az unió versenyképessége ne olvadjon el az Egyesült Államok és a távol-keleti országok mellett. Közel százmillió embert – azaz az EU munkavállalóinak harmadát – ösztönöznék képzésekre. Ez nem feltétlenül új szakma megszerzését jelentené, hanem a meglévő szakmai tudás frissítését a 21. századi munkakörnyezet elvárásai alapján. A következő költségvetési ciklusban óriási forrásokat csoportosítanak erre a célra. Magyarországon tömegek fognak kimaradni ebből a fejlesztési lehetőségből, mert a továbbképzéshez szükséges írni-olvasni-számolni tudást nem kapják meg a köznevelés rendszerében.
