Közmunka: közveszély

Tévedés, hogy a közmunka visszavezetné a munkanélkülieket a foglalkoztatás piacára. Ez vagy álom, vagy a kormánynak nem is ez a valós célja. Így nyilatkozott az ombudsman által szervezett, A munka méltósága elnevezésű projekt őszi konferenciáján a téma szakértője, Köllő János közgazdász. Szavaiból kiderült: a 132 milliárdos magyar közmunkaprogram ma egyedülálló a nemzetközi gyakorlatban. Csak Argentínában próbálkoztak hasonlóval, de az eredmény csúfos kudarc volt.
– Magyarország már 2010-ben is az OECD-átlag négyszeresét költötte közfoglalkoztatásra a GDP arányában. Azóta a ráfordítás tovább nőtt, ami jogosan kelt aggodalmat mindazokban, akik nem gondolják azt, hogy a magyarokon kívül mindenki tévúton jár – mondta Köllő János a 168 Órának.
Nos, úgy látszik, már megint mindenki más a forgalommal szemben halad az autópályán. Katona Tamás volt pénzügyi államtitkár lapunknak megtoldotta: gazdasági szempontból már 200 ezer ember közfoglalkoztatása is értelmetlen, ám a miniszterelnök által a jövő évre ígért 300 ezres szám már az abszurd világába tartozik, hiszen azt jelentené, hogy a foglalkoztatottak 8 százaléka közmunkás lenne. Lehet azonban, hogy a döntéshozókat nem is a gazdasági racionalitás vezeti: rendészeti feladatnak tekintik a rendszer működtetését, ezért is foglalkozik vele a belügyminiszter.
Köllő szerint nagyon is beszédes tény: a közmunka szabályait 2000 óta úgy módosították vagy fél tucat alkalommal, hogy soha semmilyen hatástanulmányt nem végeztek, pedig ennek költsége a közmunkára költött milliárdok 0,0003 százalékánál is kevesebb lenne. Érthető az eredmény: egy Tárki-kutatás szerint azokon a településeken, ahol tömeges foglalkoztatás zajlott az elmúlt években, nemhogy nem csökkent, de egyenesen nőtt a munkanélküliség.
– A munkavállalókat védő garanciákat azért szűkítik, mert állítólag rontják a versenyképességet. Ám hiába vettek vissza a munkavállalói jogokból, ez nem növelte sem a foglalkoztatást, sem az ország versenyképességét.
A már említett konferencián az állampolgári jogok biztosa tartotta ilyképpen fontosnak, hogy a jog világából a közgazdaságtan terrénumára lépjen. Szigorúan jogi szempontból azonban az eseményt megelőző vizsgálatai során igen cifra dolgokat tárt fel. Az állampolgári panaszok alapján négy településen, Jászkarajenőn, Bátonyterenyén, Gyöngyösön és Mányon vizsgálódott. Kiderült, általános: az intézmények, hivatalok úgy spórolnak, hogy elbocsátják adminisztratív munkát végző közalkalmazottaikat, majd sokkal kevesebb pénzért, a korábbinál kiszolgáltatottabb helyzetben, közmunkásként foglalkoztatják ugyanőket.
Mindennapos gond, hogy a közfoglalkoztató önkormányzatok nem azokat az embereket alkalmazzák – ötvenévesnél idősebbeket, képzetleneket, romákat, rokkantakat –, akiknek erre a legnagyobb szükségük volna, hanem azokat hívják vissza újra és újra, akik már egyszer beváltak. Ennek következménye: országosan 6000 embertől megvonták a 22 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatást, mert nem tudták igazolni, hogy az adott évben legalább 30 napig alkalmazásban álltak volna. Mindeközben maguk az önkormányzatok sem tudták, ezt önkéntes munkavégzéssel is lehetett volna pótolni.
Megalázó helyzeteket teremtett a közmunka bérének heti kifizetése is. Volt, ahol a teljes munkaidőre járó nettó 47 ezer forintos bér egy hétre jutó részét úgy fizették ki, hogy rögtön levonták a köztartozásokat is – méghozzá a törvényes arányúnál jóval magasabb összeget. Így fordulhatott elő, hogy akadt, aki a ledolgozott 40 órás munkahét után alig több mint 2000 forintot vihetett haza.
Általános az is, hogy a foglalkoztatók nem tesznek eleget képzési kötelezettségüknek, ami az ombudsman következtetése szerint nem fér össze a jogállamisággal: az állam foglalkoztatáspolitikai kötelezettségével kapcsolatos mulasztás. Az pedig az egyenlő bánásmód követelményét sérti, és semmilyen alkotmányos indokkal nem igazolható, hogy az állam a minimálbérnél kisebb összegért foglalkoztasson munkavállalókat. A jogsértések rengései egyben gazdasági cunamit is okoznak: letörik a munkaerő árát, és egyes településeken úgy leszorítják a fizetőképes keresletet, hogy minden szolgáltató tönkremegy. Bezár a fodrász, az élelmiszerüzlet – marad a lakásokban működtetett illegális boltocska, általában az uzsorás kezén.
Természetesen szó sincs arról, hogy a jogsértések csak vidéki önkormányzatok területén fordulnának elő. Jelentős médiahullámokat vert, amikor kiderült, hogy a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságon tavasszal elbocsátották az összes takarítónőt, majd helyettük 22 közmunkást alkalmaztak. A baj azonban nagyobb, mint amekkorának látszik, hiszen Szabó Máté jelentéséből kiderül: a katasztrófavédelemnél fenntartott majdnem kétezer munkahelyből idén 500 megszűnt, és a főigazgató 400 közmunkás alkalmazására lát lehetőséget. Pintér Sándor belügyminiszter pedig arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy a rendőrség és a katasztrófavédelem már ma 1563 közmunkást foglalkoztat. Az állampolgári jogok biztosa szerint a Belügyminisztérium ebben az esetben jogot sért. A közfoglalkoztatás céljával ellentétes, ha azt álláshelyek kiváltására próbálják felhasználni: munkavállalókat elküldenek, és a felszabaduló státusokat alacsonyabb bérű közmunkásokkal töltik be.
Ebben az esetben egy állami intézmény nemcsak munkanélküliek kiszolgáltatott helyzetével élt vissza, hanem saját költségvetésén túl az adófizetők újabb, jobb célokra szánt adóforintjait nyúlta le. Ezt teszi az MTVA is, amely december közepén, már a harmadik csoportos leépítési hullám keretében, 210 dolgozójától vált meg. Az első körben 900 munkatársat rúgtak ki – negyven százalékuk ötven év feletti volt. Ugyanakkor a több mint 70 milliárdos költségvetéssel gazdálkodó intézmény – amely következetesen nem számol el az ezermilliókkal – 240 közmunkást alkalmaz, újabb 444 millió 529 ezer forintot emelve ki az adófizetők által finanszírozott közmunkakeretből.
Van, amikor a hasonló gyakorlatnak messzire mutató gazdasági-társadalmi kára is van. Mint Balogh Miklós, a KSH volt elnökhelyettese lapunknak elmondta, a legutóbbi népszámlálás adatainak kiadása azért késik, mert a kormány a statisztikai hivatal kezéből kivette és saját hatáskörébe utalta, hogy az adatok feldolgozását kinek és milyen módon kell elvégeznie. Ragaszkodott ahhoz, hogy saját apparátusán belül tartsa a feldolgozásra szánt milliárdos tételt, és részben közmunkásokra bízza az adatok feldolgozását. Ennek több következménye is van – például, hogy elmaradt a KSH szerverparkjának modernizálása. Ez az intézkedés ráadásul lehetetlenné tette, hogy a kormány és az Országgyűlés informált döntést hozhasson a szociális helyzettel kapcsolatos adatok alapján az iskolák, kórházak államosításakor, a járási rendszer kiépítésekor. A törvények januárban már hatályba léptek, a megfelelő statisztikák azonban csak később látnak napvilágot.
Már ismerjük viszont az augusztus–októberi foglalkoztatási adatokat, amelyek szerint ezekben a hónapokban 71 ezerrel többen dolgoztak, mint tavaly ilyenkor. A kormány szerint ez a közmunkaprogramok eredményességét igazolja. Köllő Miklós azonban lapunknak úgy nyilatkozott: a növekmény fele más tényezőkből adódott. Például magyarok külföldi munkavállalásából. Az is számottevő, hogy már mérik a feketefoglalkoztatás növekményét, és hogy a járulékszabályok változása miatt be kellett jelenteni a kisvállalkozások beltagjait. A közmunkaprogramok igazi sikere az volna, ha visszasegítené az érintetteket a munkaerőpiacra. Erről azonban szó sincs. Jellemző, hogy a foglalkoztatási ügyekben érdekelt országgyűlési albizottság hivatalos adata szerint a közmunkások 7,4 százaléka kerül vissza az elsődleges munkaerőpiacra. Sovány eredmény, különösen, ha figyelembe vesszük: a költségvetés a jövő évre már 145 milliárd elköltését irányozta elő az eredménytelen programokra.
Köllő szerint minden szakértő tudja, amit a nemzetközi adatok is igazolnak: a foglalkoztatást az oktatás színvonalának emelésével lehet növelni, amihez hozzájárulhat a rugalmas bevándorlási politika is. Mindaz, amit a kormány ma a közoktatásban tesz, éppúgy elhibázott, mint a közmunkával kapcsolatos döntések sora.
Az idei év szakértői jelentéseiből tehát kitűnik: a közfoglalkoztatásra költött több mint százezermillió forint befektetésének igazi társadalmi-gazdasági haszna nincsen. Jelenlegi formájában csak arra jó, hogy az államapparátushoz kötődő intézmények még több közpénzt fordítsanak saját magukra, miközben megalázó módon visszaélnek a közmunkások kiszolgáltatottságával. Mindez sérti a jogállamiság és a jogbiztonság követelményét, a tisztességes eljáráshoz való jogot, az állam megsérti foglalkoztatáspolitikai kötelezettségeit. Már a fele is bőven elég lenne ahhoz, hogy a kormány felülvizsgálja eddigi gyakorlatát.
Ehhez azonban kevés az ombudsman, kevés a szakértő kutatók érvelése, az ellenzék tiltakozása. A munkanélküliek, az idősek, a romák, a fogyatékkal élők gyengék érdekeik érvényesítéséhez. Szavuk még a fogyatkozó alsó középosztály tagjaihoz sem jut el, akik titokban (vagy nyilvánosan is) azt vallják: csak izzadjanak meg rendesen a segélyért az állástalanok!
Mígnem közülük is egyre többen megtapasztalják, hogy ez mit jelent a gyakorlatban.