Közleményben reagált a MOK Háziorvos csoportja Kásler új rendeletére

Elmondható, hogy nem boldogok tőle.

2021. december 30., 13:18

Szerző:

Nemrég jelent meg Kásler Miklós miniszter friss rendelete, mely szerint a háziorvosoknak a jövőben kötelezően vissza kell majd hívnia betegeiket. A miniszteri utasítás része az is, hogy az összes koronavírus-gyanús betegnél gyorstesztelést is el kell végezniük a jövőben. A miniszteri rendeletre közleményben reagált a Magyar Orvosik Kamara (MOK) Háziorvos csoportja.

A közlemény hosszan sorolja milyen plusz terheket rótt a háziorvosi ellátásra a koronavírus-járvány. Kiemelik, hogy az év eleje óta milyen jelentős szerepet töltöttek be a háziorvosi praxisok a lakosság vakcinációja során. 

Ne feledjük, amikor a háziorvosi rendszerre terhelünk feladatot, azt döntően idős korú, nyugdíjkorhatárhoz közeli, vagy azon túli, koruknál fogva is fokozottan veszélyeztetett orvosokra terheljük. A kimerültség, kiégettség ilyen mértékénél egyáltalán nem kívánatos extra munkát elrendelni, mert ez a teljesítmény további csökkenéséhez, további pályaelhagyáshoz és megüresedő praxisokhoz  fog vezetni, annak minden negatív következményével a betegekre

– olvasható a közleményben. 

Az omikron variáns a nyugat-európai tapasztalatok alapján akár már januárban is óriási betegbeáramlást okozhat, amely főleg az alapellátást fogja terhelni. Ebben a helyzetben hétvégi extra munkavégzést, nem fogadott hívások kötelező visszahívását elrendelni meglehetősen visszás

– tette hozzá a MOK Háziorvos csoportja.

A közleményben azt javasolják, kérik a döntéshozóktól, hogy a háziorvosi rendelőket és szakrendelőket függetlenítsék az oltási tevékenységtől, helyette járásonként oltó és tesztközpontokat hozzanak létre.  Azt is kérik, hogy vizsgálják felül az utasítást ugyanis annak visszahívásra vonatkozó rendeletét például technikai okokból sem tudják kivitelezni. 

 

(Kiemelt kép: Kiss Csaba háziorvos előkészíti az oltáshoz az AstraZeneca koronavírus elleni vakcináját kótaji rendelőjében 2021. március 22-én. Fotó: Balázs Attila/MTI)

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.