Közéleti közelharcok

A 168 Óra és a Scolar Kiadó közös kiadásában jelent meg a Közéleti közelharcok című interjúkötet, amely a hetilap munkatársainak ötven válogatott beszélgetését tartalmazza – ötven meghatározó közéleti személyiséggel.

2011. november 3., 16:54

Közülük többen is részt vettek a tegnapi könyvbemutatón: Ludassy Mária filozófus, Vásárhelyi Mária és Örkény Antal szociológus, Pusztai Erzsébet egészségügyi szakpolitikus, Péter Vladimir képzőművész, Majtényi László jogtudós, Bitó László orvos kutató, Radnóti Sándor esztéta, Czoma László kastélytörténész, Iványi Gábor metodista lelkész, Ungváry Rudolf író, Kállai Ernő kisebbségi ombudsman, Kálmán László nyelvész.


A kötetet Lakner Zoltán szociológus-politológus mutatta be, aki – egyebek mellett – elmondta: a könyv pontos társadalmi, politikai és kulturális lenyomata a választások óta eltelt csaknem másfél évnek. Hangsúlyozta: az interjúkban olyan közéleti szereplők is megszólalnak, akik inkább a mai politikai hatalomhoz kötődnek. Mégis fontosnak tartották, hogy a 168 Órának elmondják a véleményüket, amely „nem éppen esik egybe a kormánypárt hivatalos kommunikációjával”. De vállalták a kérdéseket és a szakmai vitákat is. A párbeszédet.

Lakner kiemelte: e beszélgetések révén összeállítható a demokrácia „útiterve” is a jelenlegi helyzetből való kivezető úthoz.

Mester Ákos, a 168 Óra főszerkesztője így fogalmaz a Közéleti közelharcok előszavában: „Ez a könyv nem a bizonytalan sejtések gyűjteménye, inkább annak dokumentálása, hogy az értelmiség meghatározott része 2011-ben kész volt a párbeszédre, a szóértésre, ha kellett, a szóváltásra, de akár a nyílt szembeszegülésre is.”

Az interjúkat a 168 Óra munkatársai készítették: Barát József, Buják Attila, Herskovits Eszter, Jolsvai András, Karácsony Ágnes, Krug Emília, Lampé Ágnes, Pungor András, Sándor Zsuzsanna és Sztankay Ádám.