Közel hárommilliárd forintot költhet a köztévé focimeccsek közvetítésére

Laphírek szerint a következő három idényre szóló közvetítési csomag ára megduplázódott, konkrét szerződéskötésről még nem adott hírt az MTVA.

2023. november 27., 16:22

Szerző:

Noha az állami televíziócsatornákat működtető Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) alulmaradt a labdarúgó Bajnokok Ligája televíziós közvetítési jogainak licitjén, a második és harmadik számú nemzetközi kupasorozattal vigasztalódhat 2024 őszétől – írta meg a Magyar Hang

A cikk szerint az MTVA 7,2 millió eurót fizet (a szerződés keltének napján számolt árfolyamon, 2,8 milliárd forintot) három idényre az Európa-liga és az Európa-konferencialiga kupasorozat közvetítési jogaiért (utóbbiban szerepel jelenleg a Ferencvárosi TC). Ennek a közvetítési csomagnak az ára éppen a duplája annak, amibe három éve a jelenleg hatályos megállapodás került.

A lap érdekességnek nevezve megjegyzi, hogy az MTVA eddig nem jelentette be hivatalosan a szerződés meghosszabbítását, nyomát a társaság közleményei között sem találtuk. Így egyelőre nem tudni, milyen közvetítési csomagot vásároltak meg a jogtulajdonos nemzetközi szövetségtől (UEFA).

(Képünk illusztráció / Pexels)