Kövér szerint az ellenzék is nyerhet

A legnagyobb tétje ennek a választásnak az, hogy – mint korábban – a baloldal romjainak négyévnyi eltakarítása, illetve az építkezés megkezdése után jön-e egy újabb visszarendeződés vagy végre kapnak-e a választóktól nyolcévnyi építkezésre esélyt, mondta Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke az Echo Tv Heti Mérleg című műsorának adott, szombat este sugárzott interjújában az MTI szerint.

2013. december 29., 09:40

A házelnök szerint „benne van az esélyekben” az is, hogy az ellenzék nyeri meg kétharmaddal a választásokat, ezért mindent el kell követnie a kormányoldal értékrendjét vallónak, hogy legalább egy mandátummal többet szerezzenek, és folytathassák a munkát.

Kövér reméli, hogy minden fontos kérdésre született válasz, és elvarratlan szálak nem maradtak. Arra kérte a kormány képviselőit, fésüljék át a sarkalatos törvényeket, hogy az esetlegesen felmerülő kérdéseket le tudják zárni, amíg megvan a kétharmad.

Kövér László közös kudarcnak nevezte az elszámoltatás ügyét. Ehhez szerinte hozzájárultak azok, akik a baloldali pártokra szavaztak – vagyis azt támogatták, hogy a közélet megtisztulása „zökkenőkkel történjen” –, de azok is, akik a hatalom birtokában sem alakították át az igazságszolgáltatást úgy, hogy az megfeleljen egy demokratikus jogállam mércéjének. Összességében a magyar politikai eliten, a törvényhozáson, az alkotmánybírákon, a brüsszeli eurokratákon és az igazságszolgáltatás azon szereplőin bukott meg az elszámoltatás, akik nemcsak politikától, hanem még a jogtól és az igazságtól is függetlenek érzik magukat.

Azt is mondta, hogy nem kedveli Bajnai Gordont és csapatát, „borzalmas lenne”, ha programjuk akárcsak részeiben is megvalósulna.

Gyurcsány Ferenc volt kormányfőről, a DK elnökéről pedig azt: „Az, hogy van egy Gyurcsány Ferenc nevű képződmény a politikában, amiről csak azért kell beszélni, mert akkora botrány mind a mai napig, hogy itt van velünk. Egy gennyedző seb a demokrácia testén az ő jelenléte” – fogalmazott. „Ne felejtsük el sosem azt a szégyent, barbárságot, amelyet elkövetett velünk 2004 decemberében (...) Már az is egy kín, hogy róla beszélni kell”.