Kövér Romániában elárulta, hol vannak Nyirő hamvai

Kövér László, az Országgyűlés elnöke Marosvásárhelyre érkezett, hogy részt vegyen a Magyar Polgári Párt (MPP) erdélyi választási kampánykörútján a párt tiszteletbeli elnökeként.

2012. június 5., 21:34

A házelnök a WizzAir járatával érkezett kora délután Marosvásárhelyre. Vele utazott Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki a nemzeti összetartozás napja alkalmából ellátogat Székelyudvarhelyre, szerdán pedig Csíkszeredát keresi fel. Kövér László a repülőtéren összesereglett újságíróknak elmondta, nem tartott attól, hogy feltartóztatják a román hatóságok, erre ugyanis semmilyen okot nem adott - írta az

ATV az MTI-re hivatkozva.

Kövér: "Budapesten vannak Nyirő hamvai"

A Nyirő József újratemetésére vonatkozó kérdésekre pedig előbb nem akart válaszolni, ám az ismételten elhangzó kérdésekre reagálva mégis elmondta, hogy a hamvak jelenleg Budapesten vannak. A kérdésre, hogy eleget kíván-e tenni Victor Ponta román miniszterelnök bocsánatkérési felszólításának, egyetlen szóval, nemmel válaszolt.

A bukaresti parlament szenátusi elnöke, Vasile Blaga és képviselőházi elnöke, Roberta Anastase nyílt levélben kérte Kövér Lászlót, hogy halassza el romániai utazását az önkormányzati választások utáni időszakra, azonban a házelnök nem tett eleget ennek a kérésnek. Kövér a román parlament házelnökeinek címzett válaszlevelében azt írta: nagyra értékeli a két román politikus elköteleződését az európai értékek iránt.

Az államfő kiemelte, hogy Romániába – mint a schengeni övezethez csatlakozni akaró baráti országba – elsősorban nem közjogi méltóságként és nem hivatalos út keretében, hanem magánemberként, politikusként, egy Romániában törvényesen bejegyzett párt, a Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnökeként és nem utolsósorban uniós polgárként kíván látogatni.

RMDSZ: 22 év munkája került veszélybe

Kövér Lászlónak, a magyar Országgyűlés elnökének a romániai választási kampányba való "beavatkozása" elronthatja mindazt, amit románok és magyarok közösen felépítettek az elmúlt huszonkét évben - jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

A politikust a Mediafax hírügynökség kedden idézte. Az RMDSZ elnöke úgy vélte, hogy Kövér látogatása következtében feszültségek keletkezhetnek a román-magyar kapcsolatokban, amit az RMDSZ nem akar.

Kelemen kifejezte meggyőződését, miszerint a romániai magyarok elég érettek ahhoz, hogy magyarországi "segédlet" nélkül is tudják, kikre kell szavazni a helyhatósági választásokon.

"Brutális beavatkozás"

Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke kedden a romániai választási kampányba való "brutális beavatkozásnak" nevezte Kövér László látogatását, ami Borbély szerint "nehéz" helyzetbe hozza Magyarországot, hiszen annak ellenére, hogy Kövér László magánszemélyként jön, ő mégis csak az Országgyűlés elnöke.

Az RMDSZ politikusa szerint Orbán Viktor is "kényes" helyzetbe került, hiszen a magyar kormány álláspontja az, hogy Budapest nem avatkozik bele a romániai választási kampányba.

Borbély szerint a Románia és Magyarország közötti intézményes kapcsolatok jók, és ezen a téren gyökeres változás nem fog bekövetkezni a házelnök látogatása miatt sem.

Kövér László Erdélyben részt vesz a Magyar Polgári Párt (MPP) választási kampányában. Hétfőn a bukaresti szenátus elnöke, Vasile Blaga és a képviselőházi elnöke, Roberta Anastase nyílt levélben arra kérte magyar házelnököt: halassza el tervezett romániai utazását az önkormányzati választások utáni időszakra. Kövér László még ugyanaznap közölte, hogy kitart romániai látogatása mellett.