Kövér László szánalommal tekint az olyan képviselőkre, mint Szabó Tímea, „de különösen azokra, akiknek a személyi száma 2-vel kezdődik”

2020. április 27., 11:58

Szerző:

Az Európai Unió széteséséről, Szabó Tímeáról, Soros Györgyről is elcsevegett Bayer Zsolttal Kövér László, aki a Bayer show vendégeként fejtette ki gondolatait.

Hogy bírja a karantént? – indult a bayeri kérdéssel a kedélyes beszélgetés, amire a házelnök azt mondta, soha nem gondolta volna az elmúlt egy-két év tapasztalatai alapján, hogy hétfőn reggel úgy fog kelni,

„de jó hogy bemehetek a Házba a sok ápolt közé”.

De aztán sietve bocsánatot kért, mondván, ez „természetesen nem vonatkozik mindenkire”, de biztos mindenki érti, „mit akart ezzel kifejezni”.

Bayer azt vetette fel, hogy Bibó István szerint a "demokrata az, aki nem fél", márpedig az ellenzék „reggeltől estig retteg”: a kormány fasizmusától és nácizmusától rettegnek. Rettegésükben hihetetlen agresszívvá válnak, félnek, és ha Bibónak igaza van, ők nem lehetnek demokraták.

Kövér erre azt mondta, bár ez eddig neki sose jutott eszébe, teljesen logikus okfejtés.

„Mimikri, ócska, rosszízű tragikomédia”, amit az ellenzék művel,

de nem is 2010 óta , hanem amióta „jobboldali, jobbközép kormányt választottak Magyarországon harminc évvel ezelőtt”. „Megvan ennek az itthoni ócska ellenzéknek a maga hálózata, pontosabban megvan az a hálózat, aminek ez a magyarországi ócska ellenzék a része”, kapott rá az ócska-hasonlatra Kövér.

Az egész beszélgetés tele van kövéri bonmot-kkal, következzenek az igazán odamondósak: 

  • Szinte egy gombnyomás, és az egész világhálózaton végigfut, „végigvillanyozódik a legképtelenebb álhír is, ha rólunk van szó”.
  • „Egyelőre a kutya sem kérte Soros Györgyöt, hogy segítsen Európán”.
  • „De miért tekintjük ezt Armageddonnak?” – Kövér az Európai Unió széteséséről.  „Mivel a legrosszabbon már túl vagyunk, olyan nagyon sok félnivalónk nincs attól, hogy ez az Unió szétessen”, mondta a házelnök, megjegyezve, ő ennek egyébként nem drukkol.
  • „Amit ma Európai Uniónak hívnak, az leginkább a németek érdekeit szolgálja”
  • A mostani játékosok „túlságosan kisstílűek, túlságosan súlytalanok ahhoz, hogy bennünket ki tudjanak piszkálni, üldözni, zárni” – az Európai Néppártról.
  • „Amíg okvetlenül nem muszáj, nem hagyjuk magunkat kizárni, se nem hagyjuk el önként a Néppártot. De eljöhet a pillanat, amikor a saját és a magyar nemzet méltósága megőrzése érdekében azt kell mondanunk, ennyi volt, a viszontlátásra” - mondta a Fidesz lehetséges kilépéséről.

Ezek után a talán legsúlyosabb kijelentés jött Szabó Tímea kapcsán, aki Bayer szerint onnan, az elnöki pulpitustól a képviselőt ép lélekkel végigszenvedni nem lehet.

„Én szánalommal tekintek ezekre a képviselőkre, különösen azokra, akiknek a személyi száma 2-vel kezdődik” - utalt a nő képviselőkre a házelnök - ha olyan helyzetbe keverik magukat, mint Szabó Tímea legutóbb. Nincs annál elszomorítóbb, mint amikor egy gyűlölettől eltorzult női arcot lát az ember férfi létére” – válaszolt Kövér.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.