Kovászolt ellenzék, kétes stratégiák és a kihagyott ziccerek

Uborkaszezon, ezzel a korábban jól bevált frázissal jellemzik a közélettel foglalkozó újságírók a nyári időszakot. A kifejezés az idei nyárra aligha alkalmazható. Elég, ha csak az Orbán-kormány intézkedés dömpingjére, a széthulló és karakterét talán örökre elveszítő Jobbikra, a szűnni nem akaró orosz-ukrán háborúra, Boris Johnson bukására, a Salman Rushdie és Abe Sindzó elleni merényletre gondolunk. Meg kell állapítanunk: az idei nyár nemhogy az uborka, de még a dinnyeszezon elnevezésre sem méltó, hiszen szédületes sebességgel zajlottak a későbbiekben még meghatározóbbá váló események.

Alaptörvény-módosítás, kata-módosítás, extraprofitadó, rezsinövelés, elszabaduló infláció, energiaválság, rekord gyenge forint, csakhogy a legfontosabb témákat elevenítsük fel címszavakban, egyenként az összeset kiveséztük a 168 Óra hetilap hasábjain. Az egyszeri adófizető, pedagógus, katás adózó, kisnyugdíjas jogosan elégedetlenkedhet a Fidesz választások óta eltelt időben bevezetett intézkedéseivel szemben, ugyanis közel sem nem erről volt szó a kampány idején. Nem valószínű, hogy a szavazók a felsorolt intézkedéseknek szavaztak bizalmat. Be kell látnunk, hogy az ötödik Orbán-kormány teszi, amit tennie kell a maga által is előidézett nehezített pályán. Szükséges és nehéz, népszerűségvesztést okozó döntéseket hoz meg a költségvetés stabilizálása érdekében.

De mit tesz az ellenzék ebben a helyzetben? Laikusként, első blikkre talán azt is mondhatnánk, hogy csupán kommunikál, posztol és közlemények áradatát zúdítja a közvéleményre. Az látható, hogy a kormányzati intézkedésekből fakadó, egyúttal tapintható elégedetlenséget még nem tudja vagy nem akarja meglovagolni, pedig a Fidesz jóvoltából nem is egy magaslabdát kapott. A Szabad Európa, „Házról házra járva lázítanák az embereket” – Miért alibiznek az ellenzéki pártok? című cikkében szocialista forrásokra hivatkozva azt írja a témában, hogy a Fidesz, a pártokon belüli kapcsolattartókon keresztül megüzente, hogy ne növeljék és használják ki a rezsinövekedés miatti elégedetlenséget.

A kép azonban ennél sokkal árnyaltabb is lehet. Csizmadia Ervin politológus állapította meg, hogy 2022-es választások során együttműködő hat párt nem egy politikai tömb többé. Ennek okaiként többek között a Jobbik belső oszlását, a Mi Hazánk parlamenti párttá válását, valamint azt jelölte meg, hogy a DK nyilvánvaló célja, hogy az ellenzék vezető erejévé váljon. Török Gábor ezzel párhuzamosan jelentős DK versus Momentum párharcot vizionált.  „Két potens erő, a sok impotens erő között” – fogalmazott Török. Csizmadia szerint a felsorolt okokból fakadóan jelenleg nem az ellenzék és a kormány, hanem az ellenzéken belül folyik egyfajta dominanciaharc. Magyarán az ellenzék ismét önmagával van elfoglalva, elfoglaltságában pedig kísérletet sem tud tenni a kormány által feldobott magaslabdák leütésére. A Momentum által indítványozott rendkívüli parlamenti ülés és az ellenzéki összefogás hat pontja – a fennálló erőviszonyoknak is köszönhetően – eredménytelennek, súlytalannak, egy napos hírnek bizonyult.

Abban az esetben, ha még árnyaltabb képet szeretnénk alkotni az „ellenzéki alibizéssel” kapcsolatban, akár Byung-Chul Han filozófus gondolataihoz is fordulhatunk segítségért. Han szerint a nyugati világban uralkodó neoliberalizmus fogyasztót csinál a polgárokból, ennek következtében a választónak nem fűződik valós érdeke a politikához. Han úgy véli, hogy emiatt se hajlam, se képessége sincs a közös politikai cselekvésre, csupán passzívan reagál. Mi következik ebből a pártokra nézve? Az, hogy a pártok is a fogyasztói társadalom logikáját követve, „beszállítókká züllenek, akiknek a választót, mint fogyasztót kell kielégíteniük”. Han gondolatainak értelmében a történelmi vereséget szenvedő ellenzéki pártok egyelőre a saját választói bázisukat próbálják megtartani, pusztán kommunikációs eszközökkel kielégíteni, tetszésüket elnyerni. Ájultan várnak a társadalom reakciójára. Ennél talán ne is árnyaljuk tovább ezt a bizonyos képet, hiszen még a végén okoskodásnak tűnhet. 

Az Idea Intézet friss kutatása szerint a biztos szavazók, és a teljes lakosság körében a három legerősebb ellenzéki párt sorrendben a Demokratikus Koalíció, a Mi Hazánk és végül a Momentum. Rendelkeznek-e bármilyen stratégiával, elképzeléssel? Mit várhatunk tőlük?

A Momentum nem aludt el

A választási vereséget követően a Momentum viszonylag hamar rendezte sorait. A pártnak Gelencsér Ferenc személyében sikerült időben új elnököt, egyúttal elnökséget választania, a frakcióvezetőként is leszereplő, nyilatkozataival, parlamenti szerepléseivel a Momentumnak az utóbbi időben többet ártó, mint használó alapítót, Fekete-Győr Andrást pedig leváltania. A párt új vezetésének mozgása alapján kijelenthető, hogy a korábbi elnök, Donáth Anna választások után megfogalmazott alapelveit és stratégiáját kívánják követni. Elsőre úgy tűnik, hogy sikerült is az egykori pártelnök intelmeit részben betartani. Kevesebb orbánozás, több terepmunka, cirkusz politizálás helyett konstruktivitás, az emberek valódi problémáit akarják a fókuszba helyezni, tűnjön ez elsőre üres lózungnak.

Az látható, hogy az új elnökség ténykedésének hatására az ellenzéki pártok közül talán a Momentumot érte a legéberebben a nyári uborkaszezon mindenki számára világos elmaradása. A katás adózás megváltoztatása okán életre hívott tüntetéseket a kétfarkúak mellett pont a Momentum támogatta, szervezte a legnagyobb aktivitással, de a poshadt ellenzéki állóvízben az is elég, ha csak Gelencsér pártelnök ominózus akciójára gondolunk, amikor is egy tüntető futárt mutatott be az éppen Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég vezérigazgatójával vacsorálgató Palkovics miniszter úrnak. A Momentum nem volt rest a cselekvés látszatát keltve, az egyébként értelmetlen és a várhatóan eredménytelen, rendkívüli parlamenti ülést is életre hívni. A tüntetéssorozat abba maradt, a rendkívüli ülés, a hatpárti hat pontos megoldáscsomag sem ért célba, de a párt legalább próbálkozott, főleg az egyre elhanyagolható támogatottságú többiekkel szemben értelmezhető tevékenységük.  

A Momentum az utóbbi időben nemcsak a DK-val, hanem a többi ellenzéki párttal is kész volt szembe menni, különvéleményt megfogalmazni például akkor, amikor a Jobbik és Ujhelyi István uniós tagsággal kapcsolatos népszavazási kezdeményezéseit virágnyelven ugyan, de harmatos ökörségnek titulálta, ami csak elvonja a figyelmet a magyar társadalom valós problémáiról. A párt ezzel is hangsúlyozta az eljövendő választások alkalmával kulcsfontosságúvá váló önállóságát. Gelencsér és válogatott kis csapata érezhetően a „donáthi úton” próbál egyre önállóbb, erős és egyben karakteresebb politikát folytatni úgy, hogy a Donáth Annával szemben a párt jobboldali kontúrjait erősíti. A nagy politikai karakter felépítése helyett egyelőre közösség szerepe a domináns. Hogy ez mire lesz elég, a legközelebbi választások alkalmával fog kiderülni. A felmérések alig mutatnak érdemi eredményt. A cél számukra is egyértelmű: a legaktívabb és legdominánsabb ellenzéki párt szerepének betöltése. De ehhez persze Gyurcsány Ferencnek is lesz egy-két szava. Kérdés, hogyan tudják további aktivitásra rávenni önmagukat és meglévő politikai közösségüket, sikerül-e a párt vidéki szervezeteit is tovább építeni.

Készülünk, készülünk, készülünk. Kikészülünk.

„Készülünk”. A DK újdonsült mottója egyszerre sugall aktivitást és várakozás teli állapotot. „Akkor inkább úgy vétem el, hogy várom”, olvasható Kafka világhírű befejezetlen regényében. Gyurcsányéknak jól megy a láthatatlan készülődés és várakozás, de ettől még simán le is késhetik a megfelelő pillanatot, ha egyáltalán elközeleg. A dk-s bon mot arra a hiú ábrándra mutat rá, miszerint az Orbán-kormány hamarosan meg fog bukni és újra Gyurcsány Ferenc és pártja vezetheti Magyarországot. A magyar jogrend és a kétharmados kormánytöbbség fényében eleve elvetélt elképzelésnek hat. Ahhoz, hogy a DK dédelgetett reményei valóra válhassanak olyan mértékű társadalmi elégedetlenségre lenne szükség, ami a dolgok jelenlegi állása szerint elképzelhetetlen. Facebook posztokkal ugyanis még senki sem váltott kormányt. Választásokon annál inkább.

Mire megy ki a játék? A DK a többi ellenzéki párthoz hasonlóan a történelmi választási vereség egyik felelőse, Gyurcsány, mint a kormány jól bejáratott mumusa pedig egyik, hanem kizárólagos oka. A pártnak többek között emiatt elemi érdeke, hogy szavazóbázisában a kormányzás lehetőségének lángját valamilyen módon életben tartsa. A DK-nak még aszály és tűzvész idején is nehéz. A készülünk szlogen, a saját bázis hitegetésének alaposan átgondolt formája. Pusztán pszichopolitika. Nyáron talán elegendőnek tűnhet, de egy idő után kevésnek fog bizonyulni a legelhivatottabb dk-soknak is, a pártnak előbb vagy utóbb nagyobb fokozatra kell kapcsolnia, ami a DK korábbiakban tapasztalható szervezettségéből fakadóan minden esély megvan. De előbb Gyurcsányéknak teljes egészében fel kell zabálniuk a lélegeztetőgépen, tetszhalott állapotban fekvő kisebb pártokat. Meg fogják tenni, meg fogják próbálni. Ehhez kétség sem férhet.

A Mi Hazánk Kállay-kettőse

„Nem akarunk keveredni a tanzániai négerekkel”. A Jobbik romjain felnőtt, a magyar parlamentbe jutott valami, amit nyugodt szívvel nevezhetünk antiszemita, cigánygyűlölő, vírustagadó, összeesküvés-elmélet hívő, Putyin-párti, melegellenes, euroszkeptikus alakulatnak. A  szélsőjobboldali témákat sikeresen tematizáló, parlamentbe jutott pártnak azonban óvatosabbnak kell lennie, mint eddig bármikor. Ezzel persze ők is teljesen tisztában vannak. Politikájuk bizonyos értelemben csak a kormánypárthoz fűződő viszonyuk keresztmetszetében értelmezhető. Eddigi stratégiájukból következik, hogy Toroczkai és pártja előtt három cél megvalósítása lebeg: konstruktív ellenzék benyomását kelteni, a radikális tematikát elfogadható mederben tartva növekedni, nem jelenteni veszélyt a Fideszre, tehát garantálni a centrális erőtér fennmaradását. A célokat az eddigi, a kormánypártot kevéssé vagy alig bíráló, simulékony hintapolitika útján érhetik el, különben túl erőssé válhatnak, ezáltal a Fidesz célkeresztjébe, annak áldozatául eshetnek. Láttunk már ilyet. Egyelőre a jövő zenéje, hogy a szavazatmaximalizálást vagy a konstruktív ellenzéki szerep betöltését választják. Nagy valószínűséggel egyelőre inkább maradnának, konzerválódnának.

(Kiemelt képünk illusztráció: Az ellenzéki összefogás eredményvárója a Városligeti Műjégpályán. Fotó: Karancsi Rudolf / 168.hu)