Kötelező biztosítás nélkül száguldozik a robogók több, mint fele

A magyar utakon közlekedő 650 ezer robogó kevesebb, mint felére kötnek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), pedig az átlagosan 7-8 ezer forintos éves díj kifizetésével a tulajdonosok elkerülhetik a közúti bírságot és baleset esetén a több százezer forintot elérő átlagos kártérítést – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2023. március 29., 10:17

Szerző:

A szervezet közleményében az MNB legutóbbi biztosítási statisztikájára hivatkozva azt írja: a segédmotoros kerékpárok díjosztályában 298 ezer kgfb-t kötöttek az üzembentartók, ami azt jelenti, hogy a robogók többsége szabálytalanul közlekedik az utakon. 

A jegybank adatai szerint a segédmotoros kerékpárok által okozott károk átlagos összege 2021-ben 515 ezer forintra emelkedett az előző évi 437 ezerről. Személyi sérülés esetén a kárösszeg könnyen elérheti a többmillió forintot is, amit biztosítás hiányában a károkozónak saját zsebből kell megtérítenie – írták. Biztosítás nélkül közlekedő robogó károkozása esetén a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kártalanítási számlájából fizeti ki a kárösszeget, amit utólag behajt a károkozón. 

A robogó tulajdonosoknak a korábbi időszakra nem kell fedezetlenségi díjat fizetni, mint a gépkocsik vagy motorok esetében és közúti ellenőrzés során a rendőrök azt vizsgálják, hogy az adott időpontban a jármű rendelkezik-e biztosítással – idézték a közleményben Cselovszki Zsoltot, a FBAMSZ elnökségi tagját. 

A FBAMSZ álláspontja szerint a biztosításkötési arányon jelentősen javítana a kötelező rendszám előírása az 50 köbcentiméter, vagy az óránként 45 kilométeres vagy nagyobb sebességre képes járművek számára és ezzel a szabályozással behajthatóvá válna az első hazai forgalomba helyezéskor fizetendő regisztrációs adó is – javasolta a szövetség.

(Kiemelt képünk: Panni robogó, 1970, Magyarország. Fotó: Fortepan)