Kósa: Észre se fogja venni senki

Nem az a lényeg, hogy ötven vagy harminc százalékkal csökken az önkormányzati képviselők létszáma, hanem az, hogy a testületek működőképesek legyenek - mondta az InfoRádiónak Kósa Lajos, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke.

2010. május 12., 12:49

Debrecen polgármestere szerint a létszámcsökkentés egy egyszerű törvénymódosítással elérhető, és már az őszi önkormányzati választásokra is hatással lehet. Ez sokkal könnyebben megoldható kérdés, mint az, hogy a helyhatósági választásokat kitolják a parlamenti ciklus feléig - jegyezte meg. Korábban az önkormányzati szövetségek erre vonatkozó javaslatot tettek a felálló új kormánynak. Kósa Lajos a tervezetről szólva elmondta: ha most nem sikerül a két parlamenti választás közé tolni az önkormányzati választásokat, jó ideig nem is lehet hozzányúlni a rendszerhez. A változtatáshoz mindenképpen módosítani kellene a képviselők megbízásának határidejét - fűzte hozzá.

Kósa Lajos arra a kérdésre, hogy a debreceni önkormányzat a mostani képviselői létszám felével is el tudná-e látni a feladatait, az

Inforádiónakúgy válaszolt: "Ó, persze. Nem is kérdés. Észre se fogja venni senki a változást."