Kósa: „A jó gyerekek, ha ütik őket, jól teljesítenek”
Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere hétfőn a Tóth Árpád Gimnázium tanévnyitóján azt mondta: az iskola vezetése két éve nem mer neki ellentmondani, mert az nem szokás. Azt is hozzátette, hogy amit ezután az oktatásban mondanak, „az parancs”. Aki a rendszerben nem jól teljesít, ahelyett mást kell keresni – fogalmazott.
„Nagyon-nagyon sok tanulmány, kutatási eredmény szól arról, hogy fantasztikusan fontos egy ország számára, hogy a legtehetségesebbekkel hogyan bánik, hogyan gondozza őket, ezért az egész átalakítást tulajdonképpen az motiválta, hogy próbáljuk meg megváltoztatni az oktatási rendszerünket, és erőnek erejével elérni, hogy a legrosszabb tíz százalék a legjobbak között legyen, meg a legjobb tíz százalék is a legjobb tíz százalék között legyen” – mondta Kósa a tehetséggondozásra kitérve a
Népszabadságbeszámolója szerint. „Jön a tanfelügyeleti ellenőrzés, jön a fenntartói ellenőrzés, és megköveteli a kollégáktól, hogy jó teljesítményt kell leadni” – tette hozzá.„Muszáj ezt csinálni, mert a tanárokon, a minőség-ellenőrzésen, a minőségbiztosításon, a követelményeken múlik az, hogy egyébként a gyerekek hogyan fognak teljesíteni, mert amúgy a jó gyerekek, ha ütik őket, jól teljesítenek, de a legtehetségesebb gyerek is, ha nem fogják a kezét, akkor elkallódik, elvész” – folytatta. Kósa szólt arról is, hogy a TÁG vezetése két éve nem mert neki ellentmondani, mert „azt nem szokás csinálni, hogy azt mondják, hogy nem”.
„Én a Kossuthba jártam, és minden tanévnyitón fogadásokat kötöttünk arra, hogy hány diák fog elájulni. De a fogadás résztvevőinek nem volt szabad elájulni, mert ez diszkvalifikálta volna őket a versenyből. Általában néggyel megúsztuk. A mostani diákok állóképesebbek” – konstatálta a tényt, hogy senki nem ájult el a tanévnyitón.