Szekszárd fideszes polgármestere a koronavírus miatti veszélyhelyzetet kihasználva kezdett egyszemélyes kormányzásba

2020. március 14., 10:06

Szerző:

„Országos veszélyhelyzet esetén a vonatkozó törvény alapján polgármesternek lehetősége van rá, hogy a bizottságok és a közgyűlés összehívása nélkül maga hozzon meg döntéseket. Én most élek ezzel a jogommal, és saját magam elfogadom és aláírom a város költségvetését. Ezen kívül módosítom a szervezeti és működési szabályzatot, és visszaállítom a polgármesteri kabinetet, amelyre ebben a rendkívüli helyzetben nagy szükségem lesz, hogy háttérmunkájukkal segítsenek. Végül pedig visszaveszem a város kezébe az önkormányzati lapot, a Szekszárdi Vasárnapot” – jelentette ki nem kis megdöbbenést keltve hétértékelő sajtótájékoztatóján Ács Rezső, Szekszárd fideszes polgármestere a Magyar Hang tudósítása szerint.

A polgármester – akinek pártja, a Fidesz kisebbségben van a városi közgyűlésben – azzal indokolta a hetilap visszavételét a városi Vagyonkezelő Kft.-től, hogy úgy tudja, a lap a jövő héten nem, vagy csak korlátozottan jelent volna meg, és szerinte most nem megengedhető, hogy ne lássák el fontos információkkal a város polgárait.

– Amit a polgármester most tesz, az a hatalommal való visszaélés tipikus esete. Különösen pikáns, hogy mindezt a március 15-i ünnepre készülve teszi, ez a demokrácia és a márciusi ifjak szellemének meggyalázása – jelentette ki lapunknak Bomba Gábor, a közgyűlésben többségben lévő Éljen Szekszárd (ÉSZ) frakcióvezetője. Hozzátette: minden egyes olyan intézkedésnek, amit most a polgármester a hatalom újbóli megszerzéséért tesz, és az nincs összefüggésben a járványügyi helyzettel, következménye lesz.

A szakember szerint továbbra is figyelni kell a maszkhasználatra, a távolságtartásra, mert bár jók az oltási adatok, de sokkal több embert kell még beoltani, hiszen a nyájimmunitásról csak 80-90 százalékos átoltottság után lehet beszélni.