A Semmelweis Egyetem gyermekklinikájának két munkatársa is koronavírusos, ezért minden dolgozót megszűrnek

2020. március 28., 09:23

Szerző:

Második koronavírustesztje eredményét várja a Semmelweis Egyetem (SE) I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának egyik alkalmazottja - értesült a Qubit. 

 

Koronavírus - Budapest Mentők visznek egy idős sérültet kórházba Budapesten. 
Fotó: Mihádák Zoltán

 

A klinika neve elhallgatását kérő munkatársa a portálnak elmondta: az intézmény két olyan egészségügyi alkalmazottjáról is tud, akik igazoltan megfertőződtek a SARS-CoV-2 vírussal. Ő maga csak azért sejti első tesztje eredményéről, hogy negatív lehetett, mert mindeddig nem értesítették ennek ellenkezőjéről. 

A magyar kórházakban régóta fennálló állapotok a klinika alkalmazottja szerint a mostani helyzetben különösen nagy veszélynek teszik ki az ott dolgozó egészségügyi személyzetet és a a betegeket is. Elmondta, hogy a klinikán, ami egyébként a jobban felszerelt és ellátott intézmények közé tartozik, van olyan vizsgálóhelyiség, amelyben még a szellőztetés sem a követelményeknek megfelelő. Korszerű elszívó és keringető légkondicionáló hiányában például a használt altatógáz elvezetésére szolgáló cső egy ablakon fúrt lyukon keresztül vezet ki a szabadba. Ilyen körülmények között szerinte különösen aggasztó, ha a személyzet tagjai vagy a betegek közül bárki megfertőződött. 

Az intézmény vezetője, Szabó Attila megerősítette, két munkatársuk tesztje pozitív lett.