Korlátozná a polgármesterek jogait egy fideszes törvényjavaslat, veszélyhelyzetben nem dönthetnének önállóan

2020. április 1., 09:55

Szerző:

Egy éjszaka benyújtott salátatörvényben dugta el a Fidesz azt a passzust, amely

lényegében kicsavarná vészhelyzetekben a főpolgármester és a polgármesterek kezéből a döntési jogosultságot.

Így fogalmaz a 168 Óra által észrevett a javaslat, amely a katasztrófavédelmi törvényt módosítaná: 

A polgármester, a főpolgármester, illetve a megyei közgyűlés elnöke (4) bekezdés szerinti döntéséhez szükséges a megyei, fővárosi védelmi bizottság előzetes jóváhagyása. A megyei, fővárosi védelmi bizottság az előzetes jóváhagyás tekintetében a döntési javaslat beérkezését követő 5 napon belül köteles dönteni, amely határidő jogvesztőnek minősül”

Ezt még megtoldják azzal, hogy a kormány által kihirdetett vészhelyzet alatt „a polgármester, a főpolgármester, illetve a megyei közgyűlés elnöke által még el nem fogadott döntésekre is alkalmazni kell” ezt a rendelkezést.

A védelmi bizottságokat a kormánymegbízottak vezetik, így ezzel a lépéssel

az ellenzéki városvezetőket akarja megfosztani lényegében minden önálló döntéstől. 

A módosítót Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jegyzi. 

A fővárosban a védelmi bizottságot Sára Botond vezeti. Ő korábban Józsefváros fideszes polgármestere volt, de októberben alulmaradt Pikó Andrással szemben. 

A Főpolgármesteri Hivatal a 168 Óra megkeresésére később ígért tájékoztatást. 

 

Érdeklődtünk Fidesz-frakciónál is, amennyiben érkezik válasz, cikkünket frissítjük.