Felfüggesztik az iráni vízumok kiadását, négy külföldinél észleltek eddig koronavírust
A négy hazai esetből három iráni, egy pedig brit állampolgár – közölte pénteken, szokásos koronavírus-témájú sajtótájékoztatóján az Operatív Törzs vezetője. Lakatos Tibor elmondta, folyamatosan szűrik a Franciaországból, Németországból és Olaszországból érkező járatokat és azon utasokat is, akik közvetett járatokkal érkeztek a fertőzéssel leginkább érintett területekről.
A védekezés jegyében határozatlan időre felfüggesztették az iráni vizumengedélyek kiadását és a jövőben ahhoz is az operatív törzs engedélye kell, ha a védekezéshez szükséges eszközöket akarnak kivinni az országból. Az országos tisztifővorvos arról számolt be, hogy 35 olyan embert vizsgálnak, akik érintkezésbe kerülhettek a Semmelweis Egyetemen tanuló iráni diákkal. A Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa arról számolt be, hogy 11 embert már vasárnap kiengednek a karanténból.
Szlávik János a csütörtökön bevitt 15 fős japán csoporttal kapcsolatban elmondta, elkülönítették és elvégezték rajtuk a szükséges teszteket, amelyekkel ki lehet zárni a koronavírust, ennek eredménye péntek délutánra várható. Felhívta a figyelmet arra is, hogy koronavírus teszteket kérésre nem végeznek, csak a betegek diagnosztizálása során.