Betett a koronavírus a Szigetnek: 27 év után csend lesz Óbudán augusztusban, lőttek Balaton Sound-nak és a Voltnak is
A kormány döntése nyomán nem tartják meg a 3 legnagyobb hazai zenei fesztivált
- közölte a Sziget Sajtóirodája. Ez azt jelenti, hogy nem lesz Sziget Fesztivál, valamint elmarad a Telekom VOLT Fesztivál és a Balaton Sound is. Idézik Kádár Tamást, a Sziget főszervezőjének nyilatkozatát:
„A mostani helyzetre nincs történelmi tapasztalat, ezért a megoldás kulcsa sincs a zsebünkben. Egyelőre csak végtelen szomorúságot érzünk, hogy a rengeteg munka, szeretet és odaadás, amit a kollegáink évtizedek óta ezekért a fesztiválokért és a vendégeinkért tesznek, idén semmivé vált. Az biztos, hogy ez a precedens nélküli helyzet nagyon komoly anyagi károkat okoz a teljes fesztiválpiacon, és ezáltal az országnak is, rengeteg munkahely és cég sodródik veszélybe”.

A főszervező azt mondta, hogy bár elindultak az egyeztetések a kormányzattal az esetleges segítségről, az iparágat érintő mentőcsomagról és a különféle szakmai szervezetek régóta egyeztetnek többfajta vészforgatókönyvről, de konkrét eredményre még nem jutottak a fesztiválszervezők a döntéshozókkal.
Jelezte, azon fognak dolgozni, hogy jövőre megtarthassák ezt a három fesztivált. "Egyelőre tehát türelmet kérünk, keressük a megoldást, azonban az biztos, hogy
az sokat jelentene, ha azok a látogatók, akik már megvásárolták elővételben a jegyet, ezt a jövő évi fesztiválra való befektetésként kezelnék”
- reménykedett Kádár Tamás.
