Kormányközeli figuráknak osztottak ígéretes üzleteket

Eldőlt, kik végezhetik a fizetésképtelenné váló vállalkozások felszámolását, a kormány elsősorban a hozzá közeli embereknek adta a lehetőséget.

2021. március 9., 08:53

Szerző:

A kormány csütörtökön - azaz a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások bejelentésével egy napon - adott ki egy közleményt arról, hogy megvannak a nyertesei annak az állami pályázatnak, amely arról szólt: a jövőben kik tevékenykedhetnek felszámolóként, vagyis kik végezhetik a fizetésképtelenné váló vállalkozások felszámolását - írta a Direct36.

A 90 győztes cég közül 54 korábban nem rendelkezett ilyen jogosultsággal, vagyis új szereplő a piacon. A közzétett listát átvizsgálva a Direkt36 azt találta, hogy a nyertes pályázók között több olyan cég van, amely fideszes politikus vagy pedig más kormányközeli figura érdekeltsége. A pályázatra összesen 277 cég jelentkezett, az elbírálás során pedig nagy súllyal estek latba a szubjektív szempontok.

Ez egy jelentős, évi 3-6 milliárdosra becsült piac, amelyen mostantól az állami felszámoló mellett mindössze ez a 90 nyertes cég működhet. A piacon arra számítanak, hogy a járvány miatti gazdasági problémák eredményeként hamarosan felpörögnek majd a felszámolások, tehát a felszámoló cégek ezzel jól fognak járni.

(Kiemelt kép: 168.hu | Dimény András)

 

16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.