Orbán: Legyőztük a hungarofóbiát

Évzáró Kormányinfót tartanak szerda délelőtt a Karmelita kolostorban, ahol Orbán Viktor mellett Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter valamint Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár is jelen van.

2022. december 21., 10:29

Szerző:

A rendszeráltás óta ez volt Magyarország legnehezebb éve – kezdte Orbán Viktor évértékelő beszédét a Kormányinfón. A miniszterelnök szerint a nehézségek ellenére rendkívüli teljesítményt nyújtott Magyarország. Orbán úgy véli, hogy az áprilisi választásokon meg kellett védeni az ország szuverenitását, mivel „hárommilliárd forintnyi dollár állt szemben három millió magyarral”. A miniszterelnök azt mondta, hogy egy stabil, cselekvőképes kormányt választott a nép.

Második rendkívüli teljesítmény, hogy Magyarország kimaradt a háborúból – folytatta. A miniszterelnök szerint eddig csak vesztesei vannak a háborúnak, és köztük van az európai gazdaság is. Orbán szerint azok az országok, akik fegyvert szállítanak, vagy katonákat képeznek ki, akár irányítási képzéseket adnak, azok részesei a háborúnak. Felidézte, hogy Magyarország rengeteg menekültet fogadott be, és elindította az ország legnagyobb humanitárius csomagját.

Harmadik rendkívüli teljesítményként a migráció elleni harcot emelte ki a miniszterelnök. Elmondása szerint Magyarország helyzete egyedülálló volt, mivel két irányból ért minket a migráció, ami ellen sikeresen védekeztünk. 250 ezer illegális határátlépést állítottak meg a határrendészek ebben az évben.

Negyedik rendkívüli teljesítményként 17 milliárd eurónyi energia-finanszírozást sorolta fel. A külföldi újságíróknak részletezte, hogy 180 ezer forintnyi rezsitámogatást kap minden család a kormánytól.

Ötödik teljesítményként a foglalkoztatást mondta Orbán. Elmondása szerint soha nem dolgoztak annyian az országban, mint idén, a foglalkoztatás 74,6 százalékon áll. A miniszterelnök jelezte, hogy a kormány csökkenteni tudta a költségvetés hiányát, ami egy választási év esetében nem jellemző – tette hozzá a miniszterelnök.

Hatodik rendkívüli teljesítménynek titulálta, hogy sikerült az EU-val megállapodni, ami azért teljesítmény, mert „le kellett küzdeni a hungarofóbiát, ami a liberális világban jelen van” – fogalmazott a miniszter

Orbán szerint a 2023-as évben is az lesz a legfontosabb, hogy kimaradjunk a háborúból és az uniós országokra várhatóan jellemző recesszióból. Szeretnék elérni, hogy egyszámjegyű legyen az infláció, a mai kormányülésen pedig döntenek a nők adómentességéről, abban az esetben ha 30 éves korukig vállalnak gyermeket.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök (k) évzáró nemzetközi sajtótájékoztatót tart a Kormányinfó keretében a Karmelita kolostorban 2022. december 21-én. A kormányfő mellett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (b) és Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár (j). fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Szijjártó Péter önkéntes munkásőrszervezetnek nevezte a FARE-t, amiért a tiltott politikai szimbólumok közé sorolta Nagy-Magyarországot, és ennek eredményeképpen a Magyar Labdarúgó-szövetség nem engedélyezheti a nagy-magyarországos molinók, zászlók bevitelét a magyar válogatott mérkőzésein. A külügyminiszter szerint a szervezet döntése a történelmi ismeretek teljes hiányára vall.