Több kórház is szigorított: a látogatási tilalom bevezetését nem kerülhették el

Számos kórház esetében érdemes tájékozódni, mert egyáltalán nem engednek be hozzátartozókat.

2025. január 5., 09:50

Szerző:

A járványügyi helyzetre való tekintettel több kórház és betegellátási intézmény esetében is szükségesnek ítélték a szakemberek a látogatási tilalom, illetve a maszkhasználat bevezetését – hívta fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem.

A korlátozások bevezetését az indokolja, hogy az elmúlt hetekben drasztikusan megnőtt a felső légúti tünetekkel küzdő betegek száma. A megfázásos betegségek, illetve az influenza is sokakat érint, ez pedig a krónikus betegséggel küzdő betegekre nagy veszélyt jelenthet, akik az egészségügyi intézményekben ugyan el vannak szeparálva, ám a hozzátartozók és a dolgozók behurcolhatják azokat a kórokozókat, amelyek a legyengült immunrendszerrel rendelkező, súlyos betegséggel küzdő páciensek számára akár végzetesek is lehetnek.

Éppen ezért a járványügyi helyzet indokolta, hogy január 2-án 12 órától a Semmelweis Egyetem Klinikai Központjának betegellátó szervezeti egységeinél elrendelték a kötelező maszkhasználatot, illetve látogatási korlátozást és tilalmat vezettek be. A fenti intézkedések érintik az intézmény dolgozóit, a pácienseket és a családtagokat is.

Minden kórház csak így lehet biztonságban

A felső légúti megbetegedések rendkívül könnyen terjednek, a téli időszakban pedig szinte elkerülhetetlenek, hiszen a levegőben is képesek terjedni, így a higiéniára vonatkozó óvintézkedések csak részben képesek segíteni a megelőzést. A korlátozások tehát indokoltak, néhány esetben azonban eltekintenek ezek betartásától.

Az életveszélyes állapotban lévő vagy életvégi ellátásban részesülő betegek családtagjai az adott klinika vezetőjének előzetes engedélye alapján meglátogathatják a hozzátartozójukat, a kiskorú betegek esetében pedig az egyik szülő vagy törvényes képviselő is benn tartózkodhat az egészségügyi intézményben.

A koraszülöttjét, vagy bármely más okból kezelést igénylő csecsemőjét látogató édesanya, illetve a vajúdás és szülés időtartama alatt az édesapa is benn tartózkodhat az egészségügyi intézményben. A fentieken kívül az adott intézmény vezetőjének engedélyével más esetekben is kivételt tehetnek.

A Semmelweis Egyetem felhívta a figyelmet a kézfertőtlenítés fontosságára és arra is, hogy a maszkhasználati kötelezettség egységesen mindenkire vonatkozik, kivéve a 6 évnél fiatalabb gyermekeket, illetve a mentális betegségben szenvedőket. Fontos a megfelelő maszkhasználat is: csak a szájat és az orrot is eltakaró maszk segítheti a betegségek terjedésének megfékezését.

A látogatási tilalom számos klinikát érint, így a hozzátartozóknak érdemes tájékozódniuk arról, hogy egy adott intézményben milyen korlátozások vannak érvényben. A korlátozások visszavonásig érvényesek, a járványhelyzet alakulásának függvényében akár hosszabb ideig is érvényben maradhatnak.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)