Kordon nélkül vonulhattak az idei Budapest Pride-on

2018. július 7., 13:20

Szerző:

„Az ellendemonstrációk miatt arra kérünk titeket, hogy a Hősök terét lehetőség szerint kerüljétek el" – áll a Pride szervezőinek felvonulási házirendjében. Szombaton ugyanis ismét Budapest Pride, és miközben az Orbán-kormány „keresztény közösségek elleni uszítással", a szélsőjobboldal pedig közszemérem-sértéssel vádolja a szervezőket és résztvevőkett, valójában kizárólag azok szorulnak védelemre, akik a szeretet, a szerelem egyenlőségét hirdetve részt vesznek a felvonuláson.

A rendezvény Facebook oldalán olvasható, hogy a 15 órakor kezdődő menethez sok év után először sikerült elérni, hogy tényleg kordon nélkül vonulnak a résztvevők, mert a rendőrség nem a menetet, hanem az ellentüntetőket kordonozza körbe, emiatt viszont bizonyos pontoknál nem lehet majd csatlakozni vonulókhoz. Hogy mely pontoknál, azt ide kattintva tudják megnézni a szervezők honlapján a házirenddel együtt.

A gyülekező 14 órakor, a Városligeti fasornál volt, a rendőrök és a résztvevők már a menet mentén készülődtek. Helyszínen lévő kollégáink tudósítása szerint nagy tömeg alakult ki, a menet 15 óra után pár perccel el is indult volna, de a nagy tömegre való tekintettel a rendőrök türelmet kértek, mert meg kell várni, amíg mindenkit átengednek. Két helyről lehetett belépni a gyülekező helyre, a Dózsa György út, illetve a Lövölde tér felől, tudósítóink szerint atrocitás nem történt, rendben zajlott a beléptetés. 

Végül fél 4-kor kezdődött el a rendezvény.

„Azért vagyunk itt, hogy ünnepeljük magunkat, hogy ünnepeljük a szeretet és elfogadást, a tiszteletet, ami összeköt minket ”- hangzott el az első kaminonról szóló köszöntő az összes szexuális irányultságú résztvevőnek a 24 éves fesztiválon.

 
 
 
 

Fotó: Biró Marianna
Fotó: Bíró Veronika

Az útvonal az Andrássy út-Nagymező utca-Bajcsy Zsilinszky út-Alkotmány utca volt, onnan érkezett a menet a Kossuth Lajos térre. 

Közúti korlátozások:

  • 13 órától 17 óráig lezárják és kordonozzák a Városligeti fasort a Dózsa György út és a Lövölde tér között;
  • 14 órától várhatóan 17 óráig lezárják az Andrássy utat a Hősök tere és az Oktogon között,
  • az Oktogont pedig várhatóan 16 és 17 óra között;
  • 14.30-tól várhatóan 17 óráig lezárják a teljes Andrássy utat, valamint a Nagymező utcát, a rendőrség a keresztirányú forgalmat folyamatosan, szakaszosan nyitja meg;
  • 17 órától 17.30-ig lezárják és kordonozzák a Bajcsy-Zsilinszky utat a Nyugati tér és az Andrássy út között, ekkor az Oktogont és az Andrássy utat megnyitják;
  • 14 órától várhatóan 20 óráig lezárják és kordonozzák az Alkotmány utca-Kossuth Lajos tér útvonalat és a vele párhuzamos utcákat.
  • A kisföldalatti (1-es metró), a 2-es metró, az M3-as metrópótló mellett a 2-es, a 4-6-os villamos, a 4-6-os villamospótló, a 9-es, a 15-ös, a 105-ös és a 115-ös autóbusz, valamint a 70-es, a 72-es, 73-as, a 76-os és a 78-as trolibusz közlekedése változik a rendezvény miatt.

Ahogyan a szervezők korábban bejelentették, a rendőrség kordonnal zárta el a provokáló ellentüntetők útját, láthatóan nagyon profi módon és felkészülten, a felvonulás mentén. A felvétel már az Andrássy úton, a Kodály Köröndnél készült és örökítette meg a nem túl nagy létszámú ellentüntetőt, akik Budaházy György vezetésével:

Fotó: Biró Marianna

Provokáció idén is várható volt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, valamint a Betyársereg is előre bejelentette, hogy ellentütéseket szervez az LMBTQ-közösség nagyszabású rendezvényére. 

Tudósítóink szerint a rendőri profizmus újabb mozzanata volt, ahogyan a beléptetőkapuval ellátott részeknél a menethez csatlakozni kívánókat szépen, sorban engedték, majd mögöttük újra biztosították az elzárást. Tehát kordonok nélkül, mégis erős biztosítással, békésen vonulhattak a résztvevők, akik a feléjük az ellentüntetőktől irányuló szokásos ócsárlást kurjongatással, integetéssel és mosollyal letudták. 

Úgy tudjuk, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom néhány tagjának sikerült ingben beszivárogna a rendezvényre. Ők, ahogy beértek, levették ingüket, majd kifeszítettek egy a melegeket diszkrimináló transzparenst. 

A felvonulás ellen tüntetők egy csoportja este a Budapest Parkban tartott buli helyszínére is odament, és ordibálással, „ellenkoncerttel ”próbálta megzavarni az afterparty-t, köztük Conchita Wurst fellépését.

Fotó: Merész Márton
Fotó: Merész Márton

Facebook oldalunkon azt is élőben követhették, ahogyan a menet megérkezett a Kossuth térre. Az alábbi videóban vissza is nézhetik, micsoda buli hangulat uralkodott az Országház előtt:

A kormányból senki sem képviselteti magát a rendezvényen, ahogyan az több, nyugati országban pedig szokás. Novák Katalán családügyi államtitkár a múlt hétvégén egy református templomban állt elő a sokakat felháborító gondolataival: vannak fenyegető jelek, amelyek próbálják megbontani a család szentségét, amikor például az élet továbbadásának szentségéről beszélünk, a nyilvánosan szereplők óvatosan fogalmaznak, mert félnek attól, hogy a homofóbia vádjába esnek, pedig szabad beszélni nyilvánvaló kérdésekről. Novák a kaposvári református templomban üzente, hogy nem szabad félni a homofób jelzőtől, sőt, „ki kell állnunk a házasság értéke mellett", mert „amikor egy maroknyi kisebbség jogaiért harcolnak egyesek, elfeledkezünk a többségről”.

Miután a résztvevők beértek a Kossuth térre, Steiner Kristóf után egy fiatal lány, Lilla ragadta magához a szót. Elmondta, ez élete első Pride-ja, mert másfél évvel ezelőtt beleszeretett egy lányba. Most pedig, mindenki előtt megkérte a kezét, amit a tömeg óriási tapssal üdvözölt. 

Míg a magyar kormány távol maradt, a felvonulás mellett 35 nagykövetség és számtalan cég állt ki. Köztük az Egyesült Államok magyarországi diplomatái, akik Twitteren osztottak meg képet a részvételükről: