Könnygázt vetettek be a tüntetőkkel szemben a melegfelvonuláson

Az Erzsébet tértől a Felvonulási térig az Andrássy út két oldalán végig kordonokat állított fel a rendőrség a Meleg Méltóság Menet, illetve az ellentüntetők vonulásának biztosítására - jelentette az MTI helyszíni tudósítója. Már rendőri intézkedésre is sor került az Oktogonnál a melegfelvonulás ellenzőivel szemben.

2008. július 5., 16:15

A rendőrök könnygázt vetettek be, az ellentüntetőket az Aradi utca felé szorították, a villamosok az Oktogon előtt vesztegelnek.

Óriási rendőrségi készültség mellett megkezdődött a melegek, illetve a felvonulásukat ellenzők demonstrációja. A két menet egymással szemben indul el az Erzsébet térről, illetve az '56-osok teréről. Az MTI tudósítói szerint a rendőrség hatalmas erőkkel készül a rend fenntartására. Az Erzsébet téren és a környező utcákban rengeteg különböző rendőrségi jármű gyűlt össze, mindenhol védősisakkal, pajzzsal, gázálarccal, védőmellénnyel és lábszárvédővel felszerelt rohamrendőrök vannak. Az '56-osok terén a Műcsarnok és az Időkerék közötti terület jelölték ki a rendőrök a gyülekezésre.

Korábban: készültség rendőrhelikopterrel

Az Erzsébet téren két órával a felvonulás kezdete előtt több mint 20 csapatszállító teherautó, mintegy 50 rendőrségi mikrobusz és járőrautó várakozott, a tér közelében vízágyú és több száz, védőpajzzsal felszerelt rohamrendőr állt. A rendőrség helikopterrel is ellenőrzi a környéket.

Az Andrássy úton már kora reggel felállították a fémkordonokat, a lámpaoszlopokra térfigyelő kamerákat szereltek fel, és az út mindkét oldalán a mellékutakat is kordonokkal zárták le. A bekötőutakon rendőrautók és csapatszállító teherautók állnak, a Felvonulási tér környékén szintén kordonnal zárták le az indulási és érkezési területet.

A nagyobb útkereszteződésekben 80-100, teljes védőfelszerelést viselő rendőr várakozik, az Oktogonnál a csapatszállító teherautók mellett vízágyúk is felsorakoztak. Nem közlekedik a kisföldalatti és több útszakaszon forgalomkorlátozást, illetve teljes lezárást vezettek be.

A városban fokozott rendőri jelenlét tapasztalható, főként fekete ruhás és kopaszra nyírt fiatalokat, hátizsákokat cipelőket igazoltatnak, illetve motoznak a rendőrök.

A melegfelvonulás résztvevői az Erzsébet tértől az 56-osok terére 16 órakor indulnak el, míg velük szemben pedig, azonos útvonalon, azonos időben egy magánszemély által meghirdetett demonstráció halad. Kora este, ugyancsak az Erzsébet tér-56-osok tere útvonalon "Hideg Büszkeség Napja" elnevezéssel szintén ellendemonstráció lesz, ahol több szélsőséges szervezet jelezte részvételi szándékát.

Interjú Mocsonaki Lászlóval

Most, amikor Molotov-koktélokat dobálnak meleg üzletekre, nem garázdaságról kellene beszélnünk, hanem emberölési kísérletről. A törvényhozás azonban nem respektálta kérésünket, s nem csak a miénket. „Buzikat a Dunába, utána a zsidókat” ez hangozhatott el tavaly az ellentüntetők részéről… – mondja Mocsonaki László, a Háttér Társaság a Melegekért (HTM) ügyvivője. Az interjút

ittolvashatja.